Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

"Amit látni véltek, az nincs" - mondta az államtitkár a gödi otthon ügyében

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár közlése szerint a gödi Topház Speciális Otthonban egy nemzetközi civil szervezet által készített fényképek nem alapozzák meg azokat a súlyos megállapításokat, amelyek megjelentek a sajtóban.

Czibere Károly az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén ezt a vizsgálat eddigi adataira hivatkozva mondta, jelezve ugyanakkor, hogy nem tudja, mi lesz a vizsgálat végleges eredménye.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma múlt héten csütörtökön közölte, hogy rendkívüli vizsgálatot indított a gödi otthonban, mert a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) nevű civil szervezet jelentése szerint a fogyatékossággal élő embereket ellátó intézményben rendkívül rossz körülmények uralkodnak.

Amit az MDAC vélt látni, az nincs. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a szervezet engedély nélkül ment be, illegálisan fényképezett, nem volt joga ahhoz, hogy a gyerekek beleegyezése nélkül róluk fotót készítsen, és azt a gyámok engedélye nélkül közzétegye.

"Jogsértésen keresztül nincs jogérvényesítés" - szögezte le az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×