Infostart.hu
eur:
380.91
usd:
321.85
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Filmmel is köszönetet mondanak az édesanyáknak - video

Az anyaság öröméről szól a Fiatal Családosok Klubjának kisfilmje. Király Nóra, a szervezet alapítója az InfoRádiónak elmondta: anyák napja alkalmából a videóval azt szeretnék üzenni, hogy anyának lenni, és családban élni jó.

Minden évben május első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját.

"Ez számomra is, mint ötgyermekes édesanyának és mint a Fiatal Családosok Klubja alapítójának is egy nagyon fontos ünnep, mondhatni az év legszebb ünnepe. Ez alkalomból a kollégáimmal egy másfél perces kisfilmet készítettünk, amellyel azt szeretnénk bemutatni, hogy családban élni jó.

Szeretnénk arra buzdítani a fiatalokat, hogy merjenek belevágni a családalapításba, merjenek gyermeket, gyermekeket vállalni"

- mondta el az InfoRádiónak az egyesület alapítója. 

"Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a családalapítás után nem áll meg az élet, nem kell egy egészen más életformát választanunk: ugyanúgy tudunk gyermek mellett is teljes életet élni, tudunk mellette dolgozni, sportolni, szórakozni vagy akár a párunkkal kettesben romantikázni" - fűzte hozzá Király Nóra.

A kisfilm egyébként valós szereplőkkel készült. Két család életét mutatja be párhuzamosan.

Az egyik egy olyan pár, amelyiknek még nincsen gyermeke, de nagyon vágyik rá, a másik pedig egy kétgyermekes család. 

A film párhuzamosan kíséri végig egy napjukat és igyekszik bemutatni, hogy

teljes életet lehet élni gyermekekkel, sőt, velük lesz még szebb és teljesebb az életünk.

"Sajnos európai tendenciáról van szó, amikor azt látjuk, hogy nagyon kitolódott a házasságkötések időpontja: a párok bőven harminc éves koruk felett mernek megházasodni, ezzel együtt a gyermekvállalás időpontja is kitolódik. Olyannyira, hogy sokszor a vágyott gyermek sem születik meg" - mutatott rá Király Nóra.

"Mi ezt annak tudjuk be, hogy nagyon felgyorsult a világunk, mindenkit hajt a karriervágy, szeretne mindenki otthont teremteni magának, és nehéz megfelelő párt találni. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy az elmúlt években nagyon komoly családpolitikai intézkedések születtek, ennek köszönhetően pedig már lassú növekedés figyelhető meg a házasságkötések számában és a gyermekszületések számában is" - mondta el a Fiatal Családosok Klubjának alapítója.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsütétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsütétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések elvileg ma folytatódnak. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×