Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Jön a babakelengye - a nap hírei

Babakelengye csomagot kaphatnak a következő évtől a rászoruló családok. Az igazságügyi miniszter szerint a menekültügyi kitoloncolást az uniónak kellene lebonyolítania. Kiállt a szorosabb uniós együttműködés mellett a Demokratikus Koalíció elnöke.

A jövő évtől kelengyecsomaggal támogatja a kormány a hátrányos helyzetű régióban élő családokat – jelentette be a családügyekért is felelős államtitkár. Novák Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesületének babaköszöntő ünnepségén elmondta, a tervek szerint 2018-ban 1500 családnak tudnak nagy értékű csomagot adni a Családbarát Ország program részeként.

Svájc a 10 legnagyobb magyarországi befektető közé került az elmúlt években - közölte a gazdaságfejlesztésért és - szabályozásért felelős államtitkár Zalaegerszegen. Lepsényi István az EuropTec Kft. új gyártócsarnokának avatóján azt mondta: a beruházás is jelzi, hogy Magyarországon az ipari növekedésnek még komoly tartalékai vannak és a világ vezető vállalatai megtalálják a számításaikat Magyarországon.

A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát az igazságügyi miniszter a Die Presse című osztrák lapnak adott interjújában. Trócsányi László szerint az elutasított menedékkérők kitoloncolását az Európai Uniónak, a Frontex európai határvédelmi ügynökségnek kellene lebonyolítania.

A nemzetgazdasági miniszter szerint bárhol élnek a magyarok, megvan köztük az összetartozás. Varga Mihály a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján úgy fogalmazott: magyarnak lenni manapság kihívás és bátorság egyszerre, mert az ország viták kereszttüzében áll.

Kiállt az Európai Egyesült Államok eszméje mellett a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc egy Európa jövőjéről szóló konferencia szünetében kijelentette: a DK több együttműködést, több és erősebb Európát akar. A volt miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország erősebb lett az Európai Unió tagjaként.

Beadta fellebbezését a Kúriához a Momentum Mozgalom, miután a Nemzeti Választási Bizottság megtagadta a párt népszavazási kérdéseinek hitelesítését. A szervezet arról akarta megkérdezni az embereket, hogy szükség lenne-e az amerikai elnökséghez hasonlóan Magyarországon is olyan jogszabályra, amely szerint egy politikus legfeljebb két ciklusban lehetne miniszterelnök.

Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát. A stáb belső levelezésből több ezer e-mail vált nyilvánosan elérhetővé az interneten. A kiszivárogtatás alig másfél órával az elnökválasztás második fordulóját megelőző szombat éjféli kampánycsend kezdete előtt történt. A francia választási bizottság közölte: bűncselekménynek minősülne, ha a francia sajtó közölné a belső levelezések tartalmát.

Varsóban több tízezren tüntettek a kormány ellen. A legfőbb ellenzéki erő, a Polgári Platform által meghirdetett megmozduláson más ellenzéki tömörülések vezetői is jelen voltak. Az egész országból érkező demonstrálók szabad, európai Lengyelországot követeltek, és elutasították a lengyel alkotmány megváltoztatását, amelynek tervéről a kormánypárt által delegált államfő beszélt a napokban.

Törökországban letartóztatási parancsot adtak ki 17 bíró és 6 ügyész ellen, akiket azzal vádolnak, hogy fegyveres terrorszervezet tagjai és közük volt a tavaly júliusi puccskísérlethez. Ez már a harmadik tisztogatási hullám az államfő hatalmi jogkörének kiszélesítését eredményező, április 16-i népszavazás óta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×