Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.53
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Rekordot döntött a halálozási érték

Többhavi tendencia figyelhető meg a halálozások számában. Több mutató csökkent, de az nem örvendetes hír.

Az év első két hónapjában 14 582 gyermek jött világra, ami 321-gyel, 2,2 százalékkal maradt el a 2016. január-februári születésszámtól - olvasható a közleményben, amely szerint a csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Közölték, a halálozások számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése tovább folytatódott. Januárban és februárban 26 970-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 21 százalékos emelkedést, számszerűen 4658-cal több elhunytat jelent az egy évvel korábbihoz képest.

Rámutattak, 1999 óta ez a legmagasabb első kéthavi halálozási érték, és a szökőnaphatást figyelembe véve az elhunytak számának emelkedése még jelentősebb mértékű, 23 százalék volt.

Ezen belül januárban 25, februárban pedig 20 százalékkal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - most is a tetőző influenzajárvány állhatott - írták.

A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-februári 7409-cel szemben 2017 első két hónapjában 12 388 fő volt, ami 67 százalékos növekedést jelent.

A KSH tájékoztatása szerint a házasságkötések száma januárban és februárban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 3227 frigy 12 százalékkal, számszerűen 431-gyel volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése 9,9 százalék volt - írták.

A közlemény szerint ezer lakosra 9,2 élveszületés és 17 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 3,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 3,2 ezrelékponttal, 7,8 ezrelékre emelkedett. Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos visszaesést jelentett az előző év január-februárjához képest. A házasságkötési arányszám 2,0 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×