Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Hajóval is mehetünk a Müpába és a Nemzeti Színházba

Hajóval is mehetünk a Müpába és a Nemzeti Színházba

A budapesti kulturális élet két fontos színterét, a Müpát és a Nemzeti Színházat is bekapcsolja a fővárosi menetrend szerinti hajózásba a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV.

Mától a D11-es és a D12-es hajójárat új végállomása délen a Müpa – Nemzeti Színház kikötő. Az új kikötő elkészülte a Fővárosi Önkormányzat, a BKK, a BKV, a Müpa és a Nemzeti Színház összefogásával és együttműködésével jött létre.

Hajóval is mehetünk a Müpába és a Nemzeti Színházba

A D11-es és a D12-es hajójárat ez idáig Újpesttől a Haller utcáig, illetve a Rómaifürdőtől a Boráros térig közlekedett, április 25-étől azonban mindkét menetrend szerinti hajójárattal meghosszabbított útvonalon, a Müpa – Nemzeti Színház H kikötőig lehet utazni.

A fővárosi kulturális élet két kiemelkedő intézményének közvetlen közelében elhelyezkedő új hajóállomás ünnepélyes átadásán Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta: „Egy ilyen utazás – miközben Budapest csodálatos panorámájában gyönyörködhetnek a hajó fedélzetéről – remek nyitány az ezt követő kulturális élményhez".

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója felidézte: amikor a Müpa elkészült, sokan feltették a kérdést, nincs-e túlságosan kívül a városon. Az elmúlt 12 évben a nemzetközileg is elismert kulturális központ a főváros emblematikus intézményévé és valódi találkozóhellyé, a város szerves részévé vált és a Müpa vonzáskörzetében egy új kulturális városközpont formálódik. Megközelítési lehetősége a Müpa – Nemzeti Színház kikötő átadásával tovább javult, és most már nemcsak sínen és közúton, de hajójárattal is elérhető.

„Széchenyi István szomorú arca talán mosolyra derül most, hogy két megvalósult főművétől, a Magyar Tudományos Akadémiától és a Lánchídtól az általa megálmodott Nemzeti Színház kései utóda nemcsak kényelmesen, de gyorsan is megközelíthető, immár hajóval is" - mondta A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, Budapest legszebb közösségi közlekedési útvonalának nevezve a Dunát.

- A BKK azon dolgozik, hogy a személyhajózás a főváros és a környező települések közösségi közlekedésének teljes értékű elemévé váljon. Ehhez olyan projektet kell megvalósítani, amely összefüggéseiben kezeli a járművek, a kikötők, a különféle utasforgalmi és karbantartó létesítmények működését, valamint a turisztikai és városfejlesztési szempontokat – mondta el Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató. Példaértékűnek nevezte a Müpa, a Nemzeti Színház, a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV együttműködését, amelynek eredményeképpen létrejöhetett az új kikötő és bővülhet a szolgáltatás.

  • A dunai hajózás az 1960–70-es években élte virágkorát, amikor a hajók évi 2 millió utast szállítottak.
  • A rendszerváltást követő lassú leépülése után 2009-ben kezdett az ágazat újjáéledni, amikor 2009–2012 között Budapesten európai uniós támogatással 9 kikötőt alakítottak ki, illetve újítottak fel, melyeket a BKK a D11-es, a D12-es (és a mára megszűnt D13-as) járattal kapcsolt a közlekedési hálózatába.
  • A ma menetrend szerint közlekedő hajókat a korábbi, jóval kisebb kihasználtságú, hagyományos jegyekkel és bérletekkel nem igénybe vehető vonaljáratok helyett indított el a BKK a meglévő hajóparkot használva, de teljesen új útvonallal, megállókkal és menetrenddel.
  • Az újjászervezett dunai hajóközlekedés egyértelműen sikertörténet, a járatok a turisztikai szezonban maximális kihasználtsággal róják a hullámokat. Naponta mintegy kétezren veszik igénybe a D11-es és a D12-es hajójáratot.
  • A D11-es és a D12-es hajójárat tavaszi menetrendje a Müpa – Nemzeti Színház H kikötő átadásával sem változik, menetrendje azonban kiegészül az új végállomási indulási és érkezési időpontokkal. A D11-es és a D12-es hajó menetrendje elérhető a BKK honlapján: www.bkk.hu/menetrendek.
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×