Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.98
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Súlyos üzenetet küldött az amerikai kormány a CEU ügyében

Kemény kijelentést tett Hoyt Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára budapesti látogatása alkalmával a CEU ügyében.

Az AP amerikai hírügynökségnek Yee elmondta: a magyar kormánynak "komoly, sürgős és jóhiszemű" tárgyalásokat kellene kezdenie a Közép-európai Egyetemmel a jogszabály-változásokról, amelyek a Soros György által alapított intézményt célozzák.

Az USA Közép-Európáért is felelős helyettes államtitkára telefonos nyilatkozatában hangsúlyozta: az Egyesült Államok nem vesz részt olyan megállapodások megkötésében, amilyet Magyarország szeretne az Egyesült Államok szövetségi kormányával a CEU-val kapcsolatban.

Azt is hozzátette: habár Washington nagyon aggódik a jogszabály miatt, az ügyben a magyar kormánynak és a CEU-nak kell megállapodásra jutnia.

A Reuters hírügynökségnek a helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy Magyarország továbbra is az USA kulcsfontosságú szövetségese az elfogadott törvény ellenére, amelyik árt az egyetemnek és az akadémiai szabadságnak. A jogszabály természetéről szükséges vitát folytatni, de meglátása szerint sokkal nehezebben tud az egyetem a jövőben Magyarországon működni.

Arra a kérdésre, hogy ezzel a lépéssel Budapest közelebb került-e Moszkvához, az amerikai illetékes kijelentette: az egyetem esetleges kivonulása elsősorban a magyaroknak okoz veszteséget. Azt is hozzátette, hogy szoros figyelemmel követik, mit csinál Oroszország ebben a régióban, ami pedig Magyarországot illeti, továbbra is szoros szövetségese Amerikának és ez így is marad várakozása szerint.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×