Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
321.82
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Újraéleszteni tudni kell!

Újraéleszteni tudni kell!

Az újraélesztés tantervszerű megtanulásában nyújtana segítséget a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika. Az intézmény vezetője azt mondta: várják a középiskolai tanárok jelentkezését, akiknek nemcsak a szakszerű újraélesztést tanítják meg, hanem annak oktatását is.

A klinikai halál állapotában az első négy-öt perc kritikus

– hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója.

„Ha négy-öt percnél tovább nem kap az agy oxigént, nincs vérkeringés, súlyos agyi károsodások alakulhatnak ki, amelyeket nem is biztos, hogy lehet gyógyítani, tehát nagyon fontos, hogy elkezdődjön az újraélesztés: a szívmasszázs és a mesterséges lélegeztetés.”

Ezt többségében laikusok végzik, mert ennél általában több idő is eltelik, mire a mentő vagy a szakszerű segítség megérkezik, ezért nagyon fontos, hogy

minél többen ismerjék az alapvető életmentő beavatkozást

– mondta Gál János.

„Az újraélesztés és az elsősegélynyújtás a 2012-es kormányrendelet alapján a középiskolai tanrend része, nagy valószínűséggel vannak is olyan helyek, ahol ez működik. Mi azt ajánlottuk fel, hogy az oktatást végző tanárokat a szimulációs központban kiképezzük.”

Az újraélesztés megtanulásához nem feltétlenül van szükség szimulációs gyakorlatra, ott a tanítási technikát lehet elsajátítani – tette hozzá a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×