eur:
401.61
usd:
364.14
bux:
0
2024. október 4. péntek Ferenc

Kövér László: ha a Fidesz-KDNP elveszítené a 2018-as parlamenti választásokat...

Kövér László szerint, ha a Fidesz-KDNP pártszövetség elveszítené a 2018-as parlamenti választásokat, mindazt, amit eddig felépített, "le fogják nullázni", a szavazóknak ezt mérlegelve kell dönteniük.

Nem négy évet buknánk el, vagy nyolcat, mert "legyen szó családtámogatásról, nemzetpolitikáról, vagy a magyar gazdasági szereplők támogatásáról, bármiről, azt visszacsinálnák" - fogalmazott. "Mindent megtennének annak érdekében, hogy még egyszer egy olyan politikai garnitúra ne kerüljön hatalomra, mint mi vagyunk, akik vakmerőségből vagy belátva, hogy nincs más esélyünk, hajlandóak voltunk szembemenni a fő áramlatokkal" - mondta az Országgyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetésének nagyatádi állomásán szerdán.

A politikus arra buzdította mintegy száztagú hallgatóságát, írják össze a kormányzati politika elmúlt hét évének pozitív eredményeit, úgy vélte, a lista meglepően hosszú lesz.

Kövér László sikerként értékelte, hogy a 2010-ben hatalomra jutó Orbán-kormány 10 millió magyar állampolgár közreműködésével "kihúzta a gödörből" az akkor csőd szélén álló Magyarországot, amely így nem jutott Görögország sorsára.

Kiemelte, Magyarországon a magyar emberek lettek az elsők, a kormány unortodox gazdaságpolitikával bevonta a közteherviselésbe az országból "extraprofitot kipumpáló" külföldi cégeket, sor került a választójogi reformra, az Országgyűlés pedig 2014-ig hétszáz jogszabályt alkotott módosított. "A pincétől a padlásig átépítettük az ország épületét" - mondta.

A házelnök szólt arról, hogy 2014 és 2017 között az előző ciklus gyümölcseit aratták le: a pénzügyek stabilizálása, a devizahitelek problémájának megoldását követően megkezdődött a hivatásrendek, foglalkozási csoportok fizetésemelése, az életpályamodellek bevezetése. Akik ebből még kimaradtak, megbántva érezhetik magukat, tiltakoznak, "tőlük türelmet kérünk" - jelezte.

Kövér László hangsúlyozta, hogy már nem a tizenkét százalékos munkanélküliség, hanem a szakképzett munkaerő hiánya okoz gondot, ez a további tőkebefektetések gátja.

Az ellenzékről azt mondta, "nincs programja, hovatovább már értékrendje sem", ez jól látszik a Jobbik és a baloldal esetében. Utóbbinak az egyik pártja szélsőséges liberális gazdasági szociálpolitikát vall, miközben az MSZP-ből vált ki, a másik hirtelen visszament a "Fizessenek a gazdagok!" rákosista jelszóig.

Nincs tehát programjuk, értékrendjük, hiteles politikai garnitúrájuk, de egyetlen hiteles személyiségük sem, egyetlen esélyük van, ha politikai háborúvá alakítják a választási kampányt, ahogy ezt 2002-ben is megtették - fogalmazott. Hozzátette: "ezért fognak minket folyamatosan provokálni".

Kitért rá, egy volt műveleti tiszttel a médiában a napokban megjelent interjú azt jelzi számára, hiába változott meg az Egyesült Államok vezetése a legfelsőbb szinten, nem beszélve az Európai Unió különböző tényezőiről, nemhogy tovább fog folyni a Magyarországgal szembeni politikai támadások sorozata, hanem arra kell felkészülni, most lesz csak igazán nagy a támadás.

"Ha még négy évet sikeresen kormányozhatunk, nagyon sok minden visszafordíthatatlan lesz mindabból amit tettünk, nemcsak Magyarországon, hanem a példánkon keresztül akár egész Európában is" - hangoztatta.

Kövér László a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtését műbalhénak nevezte, ami az "általuk nem várt, nem remélt és nem akart sikerrel zárult". "Nem az olimpiát akarták megakadályozni, hanem egy hosszan elnyúló politikai konfliktust akartak kelteni, amiben a kormány csak a rossz oldalra tudott volna állni" - mondta.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a most induló nemzeti konzultáció minden kérdésének az a tétje, meg tud-e maradni Magyarország magyar országnak, megmarad-e Európa az európai embereknek, vagy az első világháború után elindult folyamat odáig jut, hogy Európán kívüli hatalmak már nemcsak manipulálják az európai politikát, hanem "a vezérlőpultra is ráteszik a kezüket".

Boros Bánk Levente politológus, a Médianéző Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy rendszeresen végeznek közvélemény-kutatásokat. Ezek eredményei szerint ha most vasárnap lennének a választások, azt minden bizonnyal a Fidesz-KDNP pártszövetség nyerné, a miniszterelnök-jelöltek közül pedig a megkérdezettek többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak.

A szakember ennek okairól azt mondta, hogy az emberek látják: a Fidesz-KDNP kormányzóképes, a csőd széléről hozta vissza az országot 2010-ben. Kiemelte, nem látható, hogy a kormánypártok támogatottsága kifulladna, sőt a népszerűség ilyen mértékű megtartását a rendszerváltás óta egy pártnál sem tapasztaltak. Ha semmi sem változik, a Fidesz-KDNP szövetség megnyerheti a 2018-as parlamenti választásokat - mondta.

Lanczendorfer Erzsébet, a Győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke elmondta, a szervezet húsz év alatt a nagyatádival együtt 242, a mostanihoz hasonló rendezvényt tartott, amelyek sikerüket a hitelességüknek köszönhetik.

Címlapról ajánljuk
Kevés polgármesterrel, sok kérdőjellel kezdi munkáját a Fővárosi Közgyűlés
Péntek délelőtt

Kevés polgármesterrel, sok kérdőjellel kezdi munkáját a Fővárosi Közgyűlés

Péntek délelőtt tíz órától tartja alakuló ülését az új Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre nem jelöl helyetteseket, illetve a szervezeti és működési szabályzat módosításának sincs biztos többsége. Az új testülettel kapcsolatos legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókról az InfoRádió készített összeállítást.

Kis-Benedek József az Arénában: regionális háború küszöbére sodródott a Közel-Kelet

Biztosra vehető az ellencsapás, miután Irán kedd este ballisztikus rakéták százait lőtte ki Izraelre – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a bevetett új rakétákról, a válasz forgatókönyveiről, de csipogós támadás hadtudományi jelentőségéről és az európai terrorveszély fokozódásáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 06:13
×
×
×
×