Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Az MSZP megelőzte a Jobbikot

Az MSZP a teljes népességben egy, a pártválasztók között két százalékponttal erősödött – derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet március közepén készítettek, és amely a 24.hu-n jelent meg.

A Fidesz támogatottsága továbbra is 30 százalékos, jelentősen vezet a 9 százalékon álló Jobbik és a 10 százalékra erősödő MSZP előtt. A DK 4, az LMP 3, az Együtt 2, a Magyar Liberális Párt 1, a Momentum 1 százalékon áll a teljes népesség körében, a Párbeszéd pedig az egy százalékot sem éri el. Két százalék egyéb, a felmérésben meg nem nevezett pártra voksolna, míg 38 százalék nem tudja vagy nem válaszolt – közölte a portál.

A pártválasztók között a Fidesz támogatottsága 51-ről 49 százalékra csökkent, az MSZP-é 15-ről 17-re nőtt. A Jobbik 15 százalékon áll. Bejutna a parlamentben a 6 százalékon álló Demokratikus Koalíció és az 5 százalékos LMP is.

Az Együtt 3, a felmérésben először szereplő Momentum Mozgalom 2, a Magyar Liberális Párt és a Párbeszéd 1-1 százalékon áll.

A kutatásból kiderült az is, hogy

a kormánypárt támogatottsága kiegyenlített,

csak a 64 évesnél idősebbek között nem éri el az 50 százalékot azoknak az aránya, akik továbbra is Fidesz-kormányt szeretnének látni.

A baloldal igazán csak a nyugdíjasok között népszerű: míg a 18-24 éveseknek és a 35-44 éveseknek is mindössze a 15 százaléka látna szívesen 2018 után baloldali-liberális kormányt, és a 45-64 év közöttieknek is alig több mint a negyede, addig a 64 évesnél idősebbek között már minden második pártválasztó örülne egy baloldali kabinetnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×