Infostart.hu
eur:
375.18
usd:
317.78
bux:
127954.98
2026. február 26. csütörtök Edina

Tényleg nem stimmel a az önkényuralmi jelképekről szóló tervezet

Több ponton is módosításra szorul az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását tiltó tervezet - ismerte el Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.

Élénk vita folyik a Fideszen belül is arról, hogy a jelenlegi tervezet az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználásának tilalmáról jó-e, a képviselőcsoport nyilvánvalóan nem akar olyan szabályt hozni, amelynek nyomán kártérítési kötelezettség keletkezne, tehát

a tervezet több ponton módosításra szorul, de a célokkal egyetértenek

- fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.

Hozzátette: az előterjesztés az önkényuralmi jelképek tilalma mellett egy jogvitára is választ ad, mivel

a kormánypártok ki kívánnak állni a Heinekennel szemben a romániai Igazi Csíki Sör védelmében.

Arra a kérdésre, hogy valóban kihátrálnak-e a javaslat mögül,ahogy a hvg.hu írta, Kósa Lajos azt mondta, hogy a portálon megjelent információk tévesek, a frakcióülésen semmilyen döntés nem született.

Mint mondta: elindult az általános vita és próbálnak olyan módosítókat megfogalmazni, amelyek kiküszöbölhetik a felvetett problémákat.

A javaslat esetleges visszavonására vonatkozó kérdésre a frakcióvezető aláhúzta, hogy a visszavonásról kizárólag az előterjesztők dönthetnek, a frakció vitában van - ismételte meg a politikus.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×