Infostart.hu
eur:
378.47
usd:
321.41
bux:
125148.34
2026. február 24. kedd Mátyás

Forgalomba állt az első felújított szerelvény a 3-as metró vonalán - a nap hírei

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nemzetgazdaságok sikere a termelés és a digitalizáció összekapcsolásán múlik. Elrendelte a Szentendrei úton halálos balesetet okozó férfi előzetes letartóztatását a Fővárosi Törvényszék. Napi hírösszefoglaló.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az átalakult világgazdasági környezetben a nemzetgazdaságok sikere a termelés és a digitalizáció összekapcsolásán múlik. Szijjártó Péter a világ legnagyobb informatikai szakkiállításán kijelentette: a legideálisabb kutatás-fejlesztési helyszínné kell tenni Magyarországot. A hannoveri CeBIT-en közben megnyílt a magyar nemzeti pavilon.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar nemzeti érdek nem sérülhet következmények nélkül Magyarországon és az országhatárokon kívül sem. Lázár János az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat parlamenti vitájában azt mondta: az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását. Összefoglalónk itt olvasható.

Munkacsoport létrehozásáról állapodott meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a magyar hatóságokkal annak vizsgálatára, hogy a nemrégiben módosított bírósági végrehajtási törvény milyen hatásokat gyakorolhat a magyar bankszektorra. Az EBRD londoni bejelentése szerint a munkacsoport feladatai közé tartozik az esetleges negatív hatások enyhítését szolgáló intézkedési lehetőségek feltárása is.

Európa stabilitása a Balkántól függ - jelentette ki a köztársasági elnök, miután a macedón államfővel találkozott a Sándor-palotában. Áder János azt mondta: a Balkán stabilitása azon múlik, hogy erősödik-e vagy enyhül a Balkánra, így Macedóniára nehezedő migrációs nyomás. Gjorge Ivanov macedón köztársasági elnök hangsúlyozta: az unió és a NATO vezetőinek egyértelmű és világos üzeneteket kell küldeniük Macedóniának, amellyel nem blokkolják, hanem segítik a csatlakozást.

Forgalomba állította az első felújított szerelvényt a 3-as metró vonalán a BKV - közölte a főpolgármester. Tarlós István elmondta: 2 héten belül már 3 korszerűsített szerelvényen lehet majd utazni. Hozzátette: 5 felújított szerelvény már megérkezett és 2018 nyarától már csak ilyen vonatok közlekedhetnek a vonalon. Képgaléria, részletek és az utasok benyomásai az összefoglalónkban.

Már több mint 800 BKV-dolgozó helyezte letétbe felmondási nyilatkozatát – közölte az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Nemes Gábor az InfoRádiónak elmondta: több munkavállaló más foglalkozás után néz, Bécsben is metrópótlás kezdődik, ami komoly tényező lehet az álláskeresőknek. A szakszervezet az idei évre 15 százalékos béremelést követel, a további két évre pedig garanciát vár a közlekedési vállalattól. A BKV közölte: hosszú távú megoldást szeretne elérni a bérvitában, és mindent elkövet azért, hogy a források rendelkezésre álljanak.

Elrendelte a Szentendrei úton halálos balesetet okozó férfi előzetes letartóztatását a Fővárosi Törvényszék. A közlemény szerint a gyanúsított szombat hajnalban nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba, az abban ülő két ember életét vesztette. Mivel a férfi maga is megsérült, a Budai Központi Kerületi Bíróság a kórházban tartotta tárgyalását, és nem jogerősen egy hónapos előzetes letartóztatásról döntött.

Tíz ország artistaművészeinek részvételével megalakult a Közép-európai Cirkuszművészeti Egyesület Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban. Az alapító tagok között vannak Ausztria, Olaszország, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Magyarország művészei és cirkuszi szakemberei. Az egyesület elnöki posztjára Fekete Péter miniszteri biztost, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját választotta a közgyűlés.

Jövő szerdán indítja el a brit uniós-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalássorozatot az ország miniszterelnöke. A brit uniós nagykövete már tájékoztatta az Európai Tanács elnökét, hogy Theresa May március 29-én küld hivatalos értesítést a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról. A kilépést szabályozó passzus két évet határoz meg a tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokra.

Az FBI-nak és az amerikai igazságügyi minisztériumnak sincs bizonyítéka arra, hogy a jelenlegi elnököt lehallgattatta volna hivatali elődje - jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója. A meghallgatáson Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség vezetője megalapozatlannak nevezte azt a vádat, hogy az amerikai hírszerzés a brit elektronikus figyelő szolgálat segítségével hallgatta volna le az elnököt.

Az Európában folytatott orosz dezinformációs kampány veszélyeire figyelmeztették biztonságpolitikai szakértők az Európai Unió külpolitikai főképviselőjét. Az ötvennégy szakember a Federica Mogherininek írt nyílt levélben ellenintézkedéseket sürget az európai országok destabilizálására, az unió egységének aláásására és a második világháború után létrejött nemzetközi rend lerombolására irányuló moszkvai törekvésekre válaszul.

Az idén is Bill Gates vezeti a világ leggazdagabb embereinek listáját. A rangsort összeállító Forbes amerikai üzleti magazin 86 milliárd dollárra becsüli a Microsoft szoftveróriás 61 éves társalapítójának vagyonát. Bill Gates az elmúlt 22 évben 18-szor állt a lista élén.

Címlapról ajánljuk
Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×