Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Egyre kritikusabb a munkaerőhiány a takarítóknál - lapszemle

A Magyar Idők azt írja, hogy a fűszerek, konzervek és fagyasztott termékek is bekerültek abba a száz terméket tartalmazó körbe, amelyek minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összehasonlítják a Nyugat-Európában kapható, azonos márkanéven forgalmazott árukkal.

A Magyar Idők azt írja, hogy a fűszerek, konzervek és fagyasztott termékek is bekerültek abba a száz terméket tartalmazó körbe, amelyek minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összehasonlítják a Nyugat-Európában kapható, azonos márkanéven forgalmazott árukkal. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára lapunknak elmondta: a hatóság szakemberei emellett az alkoholos és alkoholmentes italokat az édességeket és tejtermékeket is vizsgálni fogják.

A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy egyre kritikusabb a munkaerőhiány takarítókból: főként a Dunántúlon és Budapesten nehéz utánpótlást találni. Egy takarítók online közvetítésével foglalkozó cég felméréséből az is kiderül, hogy sokan másodállásban végzik ezt a munkát, 80-100 ezer forinttal kiegészítve havi jövedelmüket.

A Világgazdaság arról számol be, hogy hozamemelkedés gyengíti a régiós fizetőeszközöket, és ebben a helyzetben menekülő devizaként tekintenek a forintra. A lap azt is közli, hogy a hétvégén jelentősen gyengült a magyar deviza árfolyama, a 312,6 tized forintos eurószintre pedig 2016 decembere óta nem volt példa.

A Magyar Idők azt írja, hogy rövidesen formaruhát kapnak az állami egészségügyi intézményekben dolgozó ápolók, a viseleteket pedig központilag szerzi majd be a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Mindez abból a felhívásból derül ki, amit a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tett közzé honlapján, egy kérdőívvel együtt, amelynek célja felmérni, hogy a szakdolgozók milyen típusú, stílusú formaruhákat preferálnának.

A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy javult a hazai lakosság angoltudása – erre a következtetésre jutott egy nemzetközi nyelvoktató cég. A lap írása szerint a franciák, az olaszok és a spanyolok is rosszabbul beszélnek angolul, mint a magyarok, akik a 2016-os felmérés eredménye szerint a 18. helyen áll a 72 országot tartalmazó lista rangsorában.

A Portfolió arra hívja fel a figyelmet, hogy megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési, illetve rendkívüli támogatási pályázatai, melyekre ebben az évben 11 milliárd forintot különített el a Belügyminisztérium (BM). Az önkormányzatok épületek, létesítmények felújítására, karbantartására pályázhatnak három területen, illetve a működésükhöz kapcsolódó kifizetetlen számlák kiegyenlítésére használhatják fel a forrást.

A Napi.hu arról számol be, hogy Szerbiában még az oktatást is a külföldiek igényeihez igazítanák, a szerb kormány biztosra veszi, hogy a jövőben sokkal több beruházó választja majd az országukat, mint korábban, főként azért, mert olcsóbb munkaerőt kínál, mint szomszédok. Több külföldi beruházó ugyanis is jelezte már, hogy bár Romániában vagy Bulgáriában szeretett volna befektetni, ám a béremelés miatt ma már inkább Szerbia iránt érdeklődik.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×