Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Áder János: az öt éve is vallott értékek alapján kívánom e munkát végezni

Az elmúlt öt év megerősítette Áder Jánost abban, hogy életünk központi kérdésévé kell tenni a teljesítményt - ezt a köztársaságielnök-választást megelőző beszédében hangsúlyozta az államfő.

"Másodszor ért a megtiszteltetés, hogy erre a tisztségre jelöltek" – nyitotta beszédét Áder János. Az államfő egyben megköszönte Majtényi Lászlónak, hogy vállalta a megmérettetést.

Áder János: az öt éve is vallott értékek alapján kívánom e munkát végezni

Az államfő a köztársaságielnök-választást megelőző beszédében számot adott az eltelt öt esztendőben végzett munkájáról.

Felidézte, hogy

2012-ben azt ígérte, államfőként mindig a magyar érdekek és értékek szószólója lesz.

Hogy ez sikerült, azt Tomiszlav Nikolics szerb elnökkel való államfői találkozója igazolta, mert elérte, hogy Szerbia megbocsátott, és hatályon kívül helyezték a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös határozatot.

Kitért arra is, hogy eddigi elnöki munkájában kiemelt helyen szerepelt a jövő generációk iránti felelősség, hiszen "épített és természeti környezetünkért viselt felelősségünk közös".

"Szomorú volt szembesülni a világ országaiban a kormányzati felelőtlenség, a rövidlátó kalmárszellem helyi és globális következményeire" - hívta fel a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire.

Áder János azt mondta:

az öt éve is vallott értékek alapján kívánja az államfői munkát végezni. 

"Akarjuk-e, hogy éljen a haza, vagy sem" - zárta le beszédét Arany Jánost idézve a köztársasági elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×