Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Rettegnek a szülők, ezért terjednek a betegségek

Nagy fejtörést okoz a családban, hogy ki ápolja a gyermeket, ha beteg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az 1995-ös 2,3 millióról 2015-re 1,1 millióra csökkent a gyermekápolásra igénybe vett táppénzes napok száma. Sok munkahelyen még mindig nem nézik jó szemmel, ha valaki hosszú napokat, heteket van otthon beteg gyermeke mellett – írta a Világgazdaság.

Amíg a gyermek három év alatti, addig a szülők akár 84 napot is igénybe vehetnek, hogy otthon ápolhassák a beteget, de hatéves kor felett már csak 14 nap, 12 éves kor felett pedig egyetlen nap sem jár, és ez súlyos probléma – mondta a Mediaworks Regionális napilapok központi szerkesztőségének Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

– Jó lenne, ha a beteg gyermekkel 14 éves koráig otthon maradhatna a szülő,

hiszen ennyi idős kora előtt jogilag is csak korlátozottan cselekvőképes – tette hozzá.

Sokan a munkahelyi retor­zióktól tartva betegen viszik be a gyereket az iskolába, óvodába, ennek pedig további következménye, hogy mások is elkapják a kórt. – Nem ritka, hogy lázas gyereket hoznak be reggel hozzánk – mondta az egyik vidéki óvoda vezetője.

A gyermekápolási táppénz folyósításának időtartama nemcsak a beteg gyermek életkorától függ, hanem attól is, hogy a szülő egyedülálló-e vagy sem – tájékoztatta a lapot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. A hatévesnél idősebb, de 12 évesnél fiatalabb gyermek ápolása címén az egyedülálló szülőknek 28 naptári nap gyermekápolási táppénz jár évente. Ezeket a táppénzes napokat nem naptári évre kell érteni, hanem a gyermek születésnapjától születésnapjáig terjedő időszakra.

"Ha a gyermek elmúlt 12 éves, de beteg, és a szülő szeretne otthon maradni vele, abban az esetben

van lehetőség táppénzt kérni méltányossági alapon"

– mondta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság munkatársa, de Póta György szerint ezzel a lehetőséggel kevesen élnek.

Minden felelősen gondolkodó szülőnek komoly dilemmát okoz, hogy a 12 évesnél idősebb gyermekét otthon hagyhatja-e egyedül, ha beteg. A jogszabályok nem határozzák meg, hány éves kortól hagyható egyedül otthon a gyermek – tájékoztatott Budapest Főváros Kormányhivatala. Ennek eldöntése a szülő felelőssége, aki a gyermek egészségi állapotának, illetve érettségének függvényében hozza meg az ezzel kapcsolatos döntését, és viseli a felelősséget a gyermek 18 éves koráig.

Ha a szülő, tévesen, úgy ítéli meg, hogy a gyermekét már otthon hagyhatja egyedül, de véletlenül valamilyen baleset történik, akkor a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint felmerül a veszélyeztetettség gyanúja. Ez olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza. Ez mindig mérlegelés kérdése, az eset körülményeitől függ – mondta a szakember.

Címlapról ajánljuk
Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Az izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy az izraeli hadsereg csapásokat hajt végre a Irán ellen. Teheránban robbanások hallatszanak és többfelé füst száll.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Fontos  fordulat fenyegeti a forintot – Itt az erősödés vége?

Fontos fordulat fenyegeti a forintot – Itt az erősödés vége?

Hosszú idő után a dollár erősödéséről szólt a február a nemzetközi devizapiacon, ez pedig a forint lendületét is megfékezte valamelyest, bár a magyar fizetőeszköz így is tovább menetelt. Hiába várják a befektetők egyre inkább az áprilisi parlamenti választásokat, látható, hogy a nemzetközi hangulat változása még keresztbe tud tenni a magyar devizának. Azért voltak olyan egyedi sztorik, melyek mentén még ebben a helyzetben is jelentősen erősödni tudott néhány deviza az amerikai fizetőeszközzel szemben. A folytatás egyelőre kérdéses, amennyiben a globális kockázatvállalás javulna, akkor visszaállhat az elmúlt bő egy év trendje, ami a forinton is segíthet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×