eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Veszélyben vannak a gyerekeink a kullancsinvázió miatt

Veszélyben vannak a gyerekeink a kullancsinvázió miatt

A tavaszias enyhe idő kedvez a kullancsok szaporodásának. Az élősködők által terjesztett két legismertebb és legveszélyesebb betegség a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás valamint a Lyme-kór. Szakemberek a megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet. Farkas Viktor gyermekneurológus szerint a kullancsok a gyerekekre a legveszélyesebbek.

A kullancsok alapvetően két betegséget tudnak okozni, az egyik a bakteriális Lyme-kór, amely kezelhető – mondta a gyermekneurológus. Farkas Viktor hozzátette, a másik az agyvelőgyulladás (Enkefalitisz), ami egy vírusbetegség, érintheti a szívet, a májat is, de alapvetően a központi idegrendszert. A kisgyerekek nagyon éretlen idegrendszerét akár súlyosan is.

„A fertőzések elleni egyik védekezési mód, hogy ne kerüljünk kapcsolatba kullanccsal, ne legyen kullancscsípés. Ez, bár jó tanács, megfogadhatatlan, hiszen akár a szomszéd kutyája is hazahozhatja, a városi parkokban is jelen vannak. A másik lehetőség az agyvelőgyulladás elleni védőoltás.”

A Lyme-kór ellen Magyarországon nincs védőoltás – mondta a gyermekneurológus. Az első tünete egy ízületi gyulladás vagy egy jellegzetes bőrtünet, ami vándorol – mondta Farkas Viktor.

„Elég nagy, több centiméteres bőrfolt jelenik meg, ekkor már el kezdeni a kezelést. Ez, bár nem akkora probléma, de ha nem kezelik, a fertőzés tovább halad és érinti az idegrendszert. Gyerekeknél gyakori az arcidegbénulás. Ha azt sem veszik észre, különböző bénulások jelennek meg hónapokkal, de akár évekkel később is.”

A Lyme-betegség amellett, hogy kezelhető, megelőzhető a maradványtünetek kialakulása is – hangsúlyozta a gyermekneurológus. Farkas Viktor jelezte, a már kialakult agyvelőgyulladás maradványtünetei a rehabilitációtól függenek, csökkenthetők ugyan, de felszámolni nem lehet őket. Ezek akár súlyosak is lehetnek: memória- és funkciózavarok, tanulási zavarok, olvasási problémák jelentkezhetnek. A gyulladás nyomán az agyban kialakult hegesedések epilepsziás rohamot tudnak provokálni – mondta a gyermekneurológus.

„Ez egy hosszú távú, komoly társadalmi, financiális következményekkel járó betegség.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 20:00
×
×
×
×