Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nem holnap lesz halnap, hanem májusban

Nem holnap lesz halnap, hanem májusban

Először rendezik meg a halak napját március 20-án.

A kezdeményezők elsődleges szándéka a halak további népszerűsítése, mert megítélésük szerint ez az állatcsoport ma sem mindig kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne.

A halak napjáról a Földművelésügyi Minisztérium horgászati és halgazdálkodási főosztálya, a MOHoSZ, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete hozott közös döntést.

Választásuk azért esett március 20-ra, mert ez a csillagászati tél utolsó napja. Jelentős halaink közül az elsőként szaporodó csuka ívása ekkor ér a csúcsra, ezt követően pedig hamarosan a többi faj ivadékai is megjelennek. Egy olyan időszak veszi tehát kezdetét, amelynek sikeressége meghatározó vizeink halállománya szempontjából.

A Magyar Haltani Társaság szeretne a halak népszerűsítéséhez minél több partnert találni a magyar halgazdálkodás, a kutatás-fejlesztés, a haltermelés, az akvakultúra, a rekreációs célú halfogás, a horgászsport, a horgászturizmus, az akvarista tevékenység, a vendéglátás, a könyvterjesztés, a halfogyasztást népszerűsítő gasztronómia, vagy éppen a dietetika, illetve a halból származó gyógyhatású készítmények és táplálékkiegészítők gyártása területén.

Az már biztos, hogy a halak napja idei központi eseménye az a konferencia lesz, amelyen a halak jelentőségéről és a népszerűsítésüket célzó akciókról lesz szó. Az alkalomhoz kötődő programok közül példaként említette, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park élőben fogja bemutatni a Börzsöny patakjaiban élő halakat Királyréten, míg a Magyar Haltani Társaság kétnapos tudományos konferenciát szervez Debrecenben.

Idén az év hala egyébként a versenyben beérkezett szavazatok közel felével (48%) a harcsa lett, megelőzve a paducot (37%) és a harmadik helyezett halványfoltú küllőt (16%).

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×