Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.59
bux:
127083.3
2026. február 26. csütörtök Edina

Jön a hosszú hétvégék éve

Ha a parlament megszavazza, nagypéntek már idén munkaszüneti nap lehet. Így összesen 11 munkaszünetnek számító ünnepnap lesz Magyarországon. Ráadásul 2018-ban minden munkaszüneti nap úgy jön ki, hogy feltehetően megadják hosszú hétvégének, így összesen kilenc három- vagy négynapos hétvégénk lehet.

A nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása egyben egy négynapos hosszú hétvégét is jelent majd minden évben. Hosszú hétvégékből idén csak öt lesz ugyan, de a jó hír az, hogy 2017-ben a hosszú hétvégéken az ünnepnapok mind hétfőre (december 26. keddre) esnek, vagyis egyetlen napot sem kell idén előre ledolgozni, így nem lesz rövid hétvége szombati munkával. Ráadásul a nagypéntekkel együtt az öt hosszú hétvégéből kettő (húsvét és karácsony) nem három-, hanem négynapos - írja az Origo.

2018-ban pedig igazi kuriózum lesz, ugyanis minden munkaszüneti nap úgy jön ki, hogy feltehetően egyben hosszú hétvége is lesz. Így

összesen kilenc hosszú hétvégére számíthatunk,

ha az év utolsó napját is beleszámítjuk, akkor tízre. (Bár a végleges miniszteri rendelet majd csak a második félévben várható.) Négy hosszú hétvége biztos, mert az ünnepnap hétfő vagy péntek lesz, hat pedig keddre vagy csütörtökre esik, így az eddigi gyakorlat szerint valószínűleg ezeket is kibővítik hosszú hétvégére. Persze ezeket a beiktatott pihenőnapokat a gyakorlatnak megfelelően majd valamelyik szombaton le kell dolgozni.

A 2018-as hosszú hétvégék közül március 15., húsvét, október 23. és november 1. is négynapos hétvége lehet, a karácsony pedig ötnapos lesz.

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×