eur:
404.33
usd:
356.91
bux:
92823.26
2025. május 8. csütörtök Mihály

Vargha: feladatunk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk

A némaságot hivatott feloldani a Gulág-emlékév, "feladatunk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a rémtettekre" - emelte ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Budapesten, az emlékév szombati zárórendezvényén.

A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította.

Vargha Tamás felidézte: az emlékévben többek között konferenciákat, megemlékezéseket szerveztek, emléktáblákat állítottak az 1941 és 1955 között hadifogságba esett magyar katonák, illetve kényszermunkára elhurcolt civilek emlékére. Ezen felül történelmi kutatásokkal olyan adatbázisokat állítottak össze, amelyek segítségével a családok is jobban megismerhetik hozzátartozóik sorsát.

Az államtitkár kifejtette: a katonák közül mintegy 200 ezren soha nem tértek haza. A hazatérők nagy része betegen soha többé nem volt munkaképes, a politikai elítéltek "gyanús" állampolgárokká lettek. Sem az embereket, sem javaikat nem kímélték - tette hozzá.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HIM) tartott rendezvényen Kovács Vilmos, a múzeum parancsnoka mondott köszöntőt, és szólt azokról a projektekről, amelyet az emlékév keretében vállaltak. Egyebek mellett a HIM is szervezett konferenciákat, kiállításokat, s kutatásaik eredményeként összeállított adatbázist könyv formájában összesítették, továbbá online felületen a széles közönség számára is elérhetővé, kutathatóvá tették.

A www.katonakagulagon.hu oldalt Vargha Tamás indította el a szombati rendezvényen.

Kovács Emőke, a Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője ismertette a bizottság támogatásával megvalósult projekteket, s kiemelte: az elmúlt két évben sok mindent kellett bepótolni. Hozzátette: az emlékév egy "ikonikus napon", a kommunizmus áldozatainak emléknapján véget ér, de "az emlékezés semmiképpen sem".

Az emlékbizottság szakmai vezetője elmondta: több projekt van, amely 2015-ben indult, de kifutása még nem zárult le, példaként említette, hogy a témában több film is készült.

Kovács Emőke kiemelte: az emlékév során országszerte komoly kezdeményezések indultak. Elmondta, hogy a túlélők, a társadalom bevonása és a szakmai eszmecserék mellett, kiemelten fontos volt a fiatalok megszólítása. E célból kiállításokat, rendhagyó történelem órákat, országos tanulmányversenyt is szerveztek - fejtette ki.

Az emlékbizottság szakmai vezetője hozzátette: a Gulág-emlékévet hivatalosan és ünnepélyesen vasárnap délután zárják le Ferencvárosban, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének jelenlétében felavatják a Málenkij robot Kárpát-medencei áldozatainak emléket állító emlékhelyet.

Címlapról ajánljuk
Van egy hazai régió, ahova semmiképp sem szabad bejutnia a betegségnek
Száj- és körömfájás

Van egy hazai régió, ahova semmiképp sem szabad bejutnia a betegségnek

A ragadós száj- és körömfájás a hazai tejmarhatelepek 5 százalékát érintette eddig, a szakértők bíznak is benne, hogy nem lesz újabb kitörés, ezt a szigorú járványügyi előírások betartása szavatolhatja. Az InfoRádió az ügyben az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának stratégiai elemzőjét, Héjja Csabát kérdezte, aki azt is elmondta, hogy van földrajzi szempontból egy rendkívül fontos határ.

Felszállt az első füst a Sixtus-kápolna kéményéből – videó

A Sixtus-kápolnában szerdán hat óra előtt kicsivel az ajtó kulcsra zárásával megkezdődött a konklávé, amelyen az első nap egyetlen szavazásra került sor.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.05.08. csütörtök, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×