Infostart.hu
eur:
396.67
usd:
337.84
bux:
101380.77
2025. július 26. szombat Anikó, Anna

A Z-generáció szerint a munkahely nem munkából és helyből áll

Barátkozós főnököt, rugalmas munkaidőt és magas fizetést szeretnének a Z-generáció tagjai egy online gyorsfelmérés szerint. A kutatásából kiderül: az 1996 után születettek mindezért cserébe kreativitást, lendületet és tanulékonyságot nyújtanának.

A felmérésből az derült ki, hogy a Z-generáció tagjai elsősorban

törődést várnak el a leendő főnöküktől

– mondta el Tóth Gergely. A Future Work Fesztivál alapítója hozzátette, míg külföldön inkább azt szeretnék, ha felnézhetnek, tanulhatnak a főnöktől, aki inspirálja is őket, Magyarországon ez a korosztály a szülői viszonyhoz hasonlítja a vezetővel való ideális kapcsolatukat.

„Érdekes, hogy a Z-generáció mit ajánl a munkahelyüknek:

lendületet, pontosságot, tanulékonyságot, fejlődést és főleg kreativitást.”

A munkaidőre vonatkozó elképzeléseikben egyértelműen látszik, hogy ők már a digitális korban nőttek fel – jelezte a Future Work Fesztivál alapítója.

„Körbevették őket a digitális kütyük, ennek megfelelően sokkal lazábban tekintenek a világra, és a munkához való viszonyuk is hasonló: sokan rugalmasabban szeretnének dolgozni.

A munkahely szóból csak a munka és a hely tűnik el.”

Tóth Gergely elmondta, nem szeretik az egyetlen irodát. Nem otthon egyedül dolgoznának, véleményük szerint inkább társaságban, csoportban, közösségi irodákban, akár kávéházban működnének igazán jól. A Future Work Fesztivál alapítója jelezte, a fizetési elvárásaik kicsit közelítenek a realitáshoz.

„A válaszaik szerint a gyakornoki pozíciókra vonatkozóan 20-30-50 százalékkal magasabbak az elvárásaik, mint amit kapnak. Ez azt mutatja, hogy még nincs tapasztalatuk, másrészt pedig azt, hogy

optimistán és pozitívan állnak a világhoz.”

Tóth Gergely elmondta, a felmérésből látszik, hogy ezeknek a fiataloknak egy része még nem tudja pontosan, milyen irányba menne tovább. Ez azért is nehéz, mert a technológiai fejlődés miatt nem is lehet biztosan tudni, milyen szakmák lesznek 5-10-20 év múlva – tette hozzá a Future Work Fesztivál alapítója.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: megalakulnak a Digitális Polgári Körök, növekszik a III. világháború esélye

Orbán Viktor: megalakulnak a Digitális Polgári Körök, növekszik a III. világháború esélye

A kormányfő szombat délelőtt szólalt fel az erdélyi Tusnádfürdőn. A beszéd reggelén egy rejtélyes üzenet jelent meg a Facebook-oldalán: DPK. Erre megadta a magyarázatot, illetve beszélt az EU szétesésének és egy újabb világháború kialakulásának veszélyéről, valamint arról, miért Közép-Európáé a jövő és mi a magyar nagystratégia.

Nem váratott a magyar reakció a Nemzetközi Büntetőbíróság lépésére

Mindennél világosabban demonstrálja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) teljesen elvesztette a presztízsét azzal, hogy a testület eljárást indított Magyarországgal szemben, amiért nem tartóztatták le Budapesten az izraeli miniszterelnököt – írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.28. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. július 26. 16:08
×
×
×
×