Infostart.hu
eur:
375.59
usd:
318.28
bux:
127943.69
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Megköszönték a Ferrarit a budapesti rendőröknek

Nem fukarkodott a dicsérő szavakkal az a spanyol autókölcsönző-vezető, aki levélben méltatta a BRFK nyomozóinak tevékenységét, miután visszakapta az ellopott, és Budapesten megtalált Ferrariját.

Egy barcelonai gépkocsikölcsönző igazgatója, David Jané fejezte ki köszönetét Csintalan Pál alezredesnek, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztálya vezetőjének és Faragó Márton őrnagynak, a vizsgálati osztály alosztályvezetőjének, valamint munkatársaiknak. A nyomozók január 1-jén megtalálták azt a tűzpiros Ferrari Californiát, amit december 16-án loptak el Barcelonából – írja a police.hu.

– Nagyon jólesett a levél és az országos főkapitány külön gratulációja – tette hozzá Csintalan Pál és Faragó Márton. – David Jané már akkor rendkívül hálás volt, amikor Budapesten járt, az pedig külön meglepte, milyen gyorsan intézkedtünk, hogy mihamarabb visszakapja a Ferrarit. Emlékezetes ügy, nem mindennap találkozik az ember ilyen autócsodákkal. (Három nappal később egy másik Ferrarit is megtaláltak a nyomozók.)

A zsaruk azóta sem ülnek ölbe tett kézzel: a két sportkocsin kívül a megtalált járművek listája azóta további tíz autóval és két hajóval bővült.

– A különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettével meggyanúsított érdi B. Zsoltnál (41) számos iratot lefoglaltunk – tájékoztatott Ujfalussy Márk százados, a vizsgálati osztály főnyomozója. – Ezeket átnézve találtunk olyan dokumentumokat, amelyek két jacht téli pihentetéséről szóltak: a Quicksilver és a Monterey az Óbudai-szigeten „alussza téli álmát” az egyik jachtklub telephelyén.

Ezeket január 11-én helybenhagyólag lefoglaltuk, mivel megtudtuk, a vízi alkalmatosságokat az érdi Liling András Károly (40) bérelte tavaly hamis okmányokkal Valenciában, majd trélerrel Magyarországra szállította. Emellett ellenőriztük azokat a cégeket, magánszemélyeket, akik kapcsolatban álltak azzal a szigetszentmiklósi vállalkozással, ahol a hamis papírokkal és egyedi azonosítóval ellátott járműveket lefoglaltuk. Ez alapján január 13–26-a között két Citroën C4-est és egy Jumpert, egy Iveco, illetve egy Nissan kisteherautót foglaltunk le Budapesten, Érden és Szigetszentmiklóson. Valamennyit dél-spanyolországi autókölcsönzőkből bérelte Liling András Károly és az ercsi Farkasné Tóth Noémi (42) saját, illetve álnéven. Mivel szökésben vannak, európai elfogatóparancsot adattunk ki ellenük.

Az érdi H. András (37) és B. Zsolt előzetes letartóztatását a bíróság január 16-án elrendelte.

KÖRÖZIK

A BRFK felderítő főosztálya kéri, aki a képeken látható Liling András Károlyt vagy Farkasné Tóth Noémit felismeri, személy­azonosságáról, tartózkodási helyéről információja van, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó számon.

Liling András Károly

Farkasné Tóth Noémi

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×