eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Nehezebb lesz az érettségi, sok változás jön

Nehezebb lesz az érettségi, sok változás jön

Sok változásra kell készülniük az idén érettségizőknek. Mind a kötelező, mind a választható tárgyak esetében módosulnak a követelmények. A részletekről Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója beszélt az InfoRádiónak.

A változások előkészülete valamikor 2013-14-ben kezdődött el, összefüggésben azzal, hogy megjelent 2012-ben az új nemzeti alaptanterv, és összefüggésben azzal, hogy 2005-ben lépett életbe az új érettségi, melynek tapasztalatait – tíz év elteltével – beépítik a rendszerbe – mondta Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója beszélt az InfoRádiónak.

Az érettségit is hozzáigazítják a megváltozott követelményekhez és az új kihívásokhoz. Központi elem a kompetenciafejlesztés, illetve az a szándék, hogy minél egységesebb érettségi feladatok, megoldási útmutatók készüljenek.

Megváltozik a szövegalkotási feladatlap szerkezete

A magyar középszintű érettségiben is megjelenik az emelt szinten már szereplő úgynevezett hétköznapi szövegalkotási feladat: lehet a feladatok között egy egyszerű problémára való reflektálás, vagy önéletrajz, pályázat elkészítése – olyan feladat, amely később a munka világában is hasznos lehet az érettségizőnek.

Változik a helyesírás értelmezése és ennek értelmezése: nem lesznek pontlevonások, ehelyett pontozással lehet megközelíteni majd a teljes összpontszámot. Az írásbeli és szóbeli érettségiknél az egyes területeket külön pontozzák majd.

Az emelt szintű matek követelményei változnak

A matematikai érettségit úgy alakítják át, hogy a felvételiként funkcionáló érettségi még inkább meg tudjon felelni ennek a céljának, és akik matematikai területen tovább tudnak menni, azok valóban megfelelő alapokkal rendelkezzenek.

Nehezebb lesz a nyelvi érettségi

Eltűnnek a legegyszerűbb feladatok, a középszintű nyelvi érettségi nehezebb lesz. Kaposi József szerint eltelt a nyelvoktatásban annyi idő és megtörtént annyi ráfordítás, hogy a 8. év végére jelenleg elvárt A2-es szintet kiveszik a követelményekből, és már a B1-es szintre készülnek majd a feladatok. Az emelt szinten marad a B2-es szint.

Újfajta pontszámítás töriből

Történelemből változnak a pontok, az írásbeli a korábbi 90 helyett 100 pontot fog érni, és 50-et a szóbeli a korábbi 60 pont helyett. Mind a tesztnél, mind az esszénél lesznek úgynevezett komplex feladatok, amelyek több témát ívelnek át.

Szintén újdonság, hogy kevesebb témából lehet/kell majd választani: középszinten a 8-ból 3 helyett most 4-ből 2-t kell majd elkészíteni, emelt szinten pedig (10-ből 4 helyett) most 6-ból 3-at. 

Már vannak mintafeladatok

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján az új vizsgakövetelményeknek megfelelő feladatokat lehet már találni, és ezek példáján az iskolák újakat hozhatnak létre a gyakorláshoz.

Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Megjött a bejelentés: még két úszó LNG-terminál áll üzembe Németországban a tél előtt

Megjött a bejelentés: még két úszó LNG-terminál áll üzembe Németországban a tél előtt

Még a tél előtt üzembe helyeznek két úszó terminált cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására Alsó-Szászország partjainál, Stadéban és Wilhelmshavenben - jelentette be a szövetségi üzemeltető társaság, a Deutsche Energy Terminal (DET) szóvivője vasárnap. A projektek indulását még az első félévre lehetett várni, de szállítási problémák adódtak, így a következő hetekben indulnak majd el, amikor a német föld alatti gáztárolók töltöttsége 96%-os, ami az éves német gázfogyasztás 27%-a. A gázellátás biztonságáról és gázbeszerzési stratégiákról is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre még nem késő itt jelentkezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×