Infostart.hu
eur:
386.64
usd:
330.82
bux:
116427.29
2026. január 12. hétfő Ernő
Innen mindenki megtalálja helyét a nagyvilág táncéletében

"Innen mindenki megtalálja helyét a nagyvilág táncéletében"

Több mint egymilliárd forintból épül fel a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncpedagógus- és Koreográfusképző Intézete. Februártól pedig egyetemi rangra emelkedik a balett, a néptánc, a modern tánc és új szakirányként a színházi tánc képzés Magyarországon – mondta el az InfoRádiónak Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora.

„Még az Állami Balettintézet korszakunkban egyre több hallgató jelentkezett a főiskolára, s azért épült fel a Kazinczy utcai épületegyüttesünk, hogy ki tudja szolgálni az egyre nagyobb igényeket. Ez 44 éve történt, akkor is ideiglenes jelleggel. Majd szerencsére átköltözhettünk a Columbus utcai campusra, ahol egy 12 termes szakmai épületben folyik az oktatás. Ám sajnos a pedagógusképzés hallgatóit már nem tudtuk itt fogadni, szükségessé vált a további bővítés. A kormány segítségének köszönhetően megvásárolhattuk a szomszédos épületet és telket, és a héten már el is kezdődhetett az építkezés” - számolt be az InfoRádiónak a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora.

Szakály György hozzátette: így elhagyhatják majd a Kazinczy utcai épületet és egy európai színvonalú campuszon folytatódhat a több mint 400 pedagógushallgató képzése.

„Bízom benne, hogy az év vége felé, de legkésőbb jövő februárban már itt folyik majd az oktatás” - jelezte a rektor.

Szakály György elmondta, hogy a Táncpedagógus- és Koreográfusképző Intézet több mint egymilliárd forintos beruházással készül. Egy meglévő épület átalakítása és felújítása mellett hat, szakmai oktatásra alkalmas baletterem is épül.

Ami pedig a tartalmat illeti: február elsejétől egyetemi rangot kap az intézmény.

A főiskolai, illetve majd az egyetemi képzésbe – miként eddig is – csak a hat évig tartó előkészítő évfolyamokból lehet bekerülni, ahol magas szintű képzést kapnak a hallgatók. Ezért a felvételik tízéves kortól kezdődnek.

A diákok 16-17 éves korig úgynevezett előkészítő jogviszonyban állnak a táncművészeti főiskolával. A hatodik évet egy komoly rostavizsga zárja, ekkor nyerhetnek felvételt a megfelelő tudással rendelkező növendékek a főiskolai, egyetemi képzésbe.

„Bízom abban, hogy hamarosan a doktori iskolát is meg tudjuk alapítani. Azon vagyunk, hogy az egyetemmé válás után ezt a célt is elérjük” - hangsúlyozta a rektor.

Jelezte továbbá, hogy újabb szakirányt fognak indítani: az ötéves színházi táncművész képzést, ahol 14 éves kortól 19 éves korig képezik a művészeket.

„Nagyon nagy igény van a képzett táncművészekre, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Biztos vagyok abban, hogy az itt végzett hallgatók is megtalálják majd a helyüket a nagyvilág táncéletében, ahogy az eddig végzettek is egytől egyig szerződéshez, munkához jutottak, hiszen garancia a magyar táncművészeti egyetemen való tanulás” - mondta Szakály György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Olyan esetük is volt, hogy a mentős törte el a lábát, mert elcsúszott a jégen: kitart a sarkvidéki hideg, lefagytak az utak, és újra jön az ónos eső. Ilyenkor a mentőknek is több a munkájuk a szokásosnál – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×