Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Hivatalos: itt az influenzajárvány!

Hivatalos: itt az influenzajárvány!

Megérkezett az influenzajárvány Magyarországra. Egy hét alatt ugyanis több mint 16 ezer ember fordult orvoshoz - mondta az InfoRádiónak az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa, Molnár Zsuzsanna.

2017 első hetében megduplázott, 16 100-ra emelkedett az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz fordulók száma. Ebből 30 influenzás fertőzést igazoltak – közölte az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa.

Molnár Zsuzsanna kiemelte: ez azt jelenti, hogy megérkezett a járvány Magyarországra, hiszen a küszöbnek számító 15 600-as számnál többen keresték fel orvosukat.

A főorvos elmondta: a szokottnál jóval korábban kezdődött a járvány, hiszen tavaly január végén hirdették csak ki, de ezúttal egész Európába korábban érkezett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×