Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.9
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Élelmiszerrendőrség lehet a Nébihből

Egyfajta élelmiszerrendőrséget csinálna a kormány a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatalból – mondta az InfoRádiónak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Várhatóan egy hét múlva mutatja be a kormány, miként erősítené meg a Nébih, tehát a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal jogosítványait – mondta a földművelésügyi miniszter, az InfoRádiónak adott interjúban.

"A Nébih egy nagyon fontos háttérintézmény, hiszen az élelmiszer-biztonságért való állami felelősség jelenik meg a működésében. A kormány, az FM is dolgozik azon, hogy az intézményt megerősítsük, egy élelmiszerrendőrségi irányba mozduljunk el. A hatékony ellenőrzés és a szakmai hátteret jelentő élelmiszerkönyv a minőségi, természetes eredetű élelmiszertermelés irányába mozdítja el a magyar élelmiszergazdaságot és a fogyasztók szemlélete is ezzel összhangban változik" - fogalmazott Fazekas Sándor.

A tárcavezető kitért arra is, hogy jövőre azaz 2018-ban is lehet áfacsökkentés, akár már februárban dönthet erről a kormány.

"Jónéhány termékkör van - a kenyér, péksütemények, egyes húskészítmények, a hal például, egyes zöldség- és gyümölcsfélék -, amely esélyes erre. Termékek szerint kell kiszámolni, hogy mivel jár, hiszen ha egy adót elengedünk, akkor az államnál az bevételkiesés, ugyanakkor az állami kiadásokra, szolgáltatásokra magasabb szinten tartunk igényt általában, mint amilyen jelenleg, tehát nehéz egyensúlyba hozni ezt a mérleget, de a plusz bevételekből ez lehetséges."

Fazekas Sándor szerint az áfacsökkentést minden alkalommal árcsökkenés követte. A tárcavezető elismerte, hogy a sertéshús ára valóban növekedett a termékkört érintő tavalyi adócsökkentés óta, ám úgy látta, hogy még most sem éri el az érintett élelmiszerek ára a korábbi szintet.

Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×