Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Ezért történhetett a robbanás Fűzfőn

Ezért történhetett a robbanás Fűzfőn

Komplex hatósági vizsgálat kezdődött Balatonfűzfőn, azon az ipartelepen, ahol december 30-án tűz keletkezett és robbanás is történt. A cégvezető azt mondta: valószínű, hogy emberi mulasztás áll a háttérben.

Jelenleg is folyik a vizsgálat Balatonfűzfőn, a helyi gyártelep cégénél több hatóság bevonásával, a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kezdeményezésére - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Helt Ákos elmondta, hogy az úgynevezett iparbiztonsági helyszíni szemlét már közvetlenül a tűz, illetve a robbanás után elvégezték.

"Ez arra irányult, hogy milyen anyagokat és hogyan tároltak, milyen szabálytalanságok történhettek a káreseményt megelőzően" - mondta Helt Ákos.

A balatonfűzfői gyártelep egyik cégénél péntek délután egy veszélyes anyag tárolására szolgáló tartálynál körülbelül hetven négyzetméteren keletkezett tűz, majd robbanás történt. A lángokat több mint húsz tűzoltó fékezte meg, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség -  emlékeztetett a szóvivő. Helt Ákos azt mondta, bár

tudják, hogy mi robbant fel,

erről nem nyilatkoznak a vizsgálatok lezárásáig. 

Kerestük a Fűzfői Ipari Centrum Kft. ügyvezetőjét is. Kukoda Norbert megerősítette a jelenleg is zajló vizsgálat tényét. Hivatkozott az MTI-nek eljuttatott közleményére, amelyben azt közölte, vélhetően emberi mulasztás áll a káreset hátterében. Az ügyvezető hozzátette, a helyszínről egy dolgozót vittek kivizsgálásra kórházba, az anyagi kár nem jelentős, és környezeti károkozás sem történt.

A cég baleset által nem érintett üzemterületein zavartalanul folyik a  gyártási tevékenység. A kft. a cégadatok szerint vízkezeléssel kapcsolatos termékek gyártásával foglalkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×