Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Kifehéríthetik vagyonukat az offshore-lovagok

Megvitatta az Országgyűlés az offshore visszaszorítására hivatott kormányzati javaslatot. Az ellenzék nem támogatta a csomagot, amelynek része az is, hogy akár államtitkárok és miniszterek is vállalhatnak sportszövetségi elnökséget.

Tállai András, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára expozéjában aláhúzta, hogy 2017-ben új szakaszába lép az offshore lovagok elleni küzdelem. Az OECD által kidolgozott nemzetközi együttműködés keretében több mint 70 országból érkezhetnek adatok magyar állampolgárok eltitkolt jövedelmeiről és vagyonáról a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és ők komoly bírságra számíthatnak. Ha azonban az érintettek önként bevallják eddig eltitkolt vagyonukat, kedvezőbb adózás mellett mentesülhetnek a bírság alól, úgymond kifehéríthetik vagyonukat.

A Fidesz és a KDNP képviselői a vita során támogatták a módosítást.

A szocialista Burány Sándor előbb a csak hétfőn benyújtott előterjesztés kivételes eljárását kritizálta, majd felhívta a figyelmet, hogy a módosítás lehetőséget teremt az államtitkárok és miniszterek számára is, hogy elvállalhassák sportszövetségek elnöki tisztségét, amit nem támogatott.

Z. Kárpát Dániel a Jobbik részéről maga is úgy látta, hogy a csomag arról szól, hogy a kormánypártok könnyebben tudják saját embereiket sportszövetségek élére delegálni. 

Az LMP-s Schmuck Erzsébet szintén szót emelt az állami vezetők sportszövetségi szerepvállalása ellen és kártékonynak nevezte a politikai beavatkozást a sportéletbe. Emellett a politikus a csomagban foglalt offshore elleni lépéseket látszatintézkedésnek nevezte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×