Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Ezek a legnagyobb bajok a 3-as metróval

Elavult, de nem életveszélyes a 3-as metróvonal - ezt állapította meg egy szakértői tanulmány, amely a BKV Zrt. megrendelésére készült. A Városháza legutóbbi bejelentése alapján a földalatti déli szakaszának felújítása jövő nyáron kezdődik.

A Jobbik közérdekű adat igénylésével kérte ki a BKV Zrt.-től a dokumentumokat, amelyek a 3-as metróvonal tervezett felújításának részeként elvégzett felmérés során, 2014 nyarán–őszén tapasztalt állapotokat rögzítik.

Tarlós István főpolgármester múlt pénteken azt mondta: a metró 40 éves, teljesen leamortizálódott, de a szakértők véleménye szerint nem életveszélyes.

A két évvel ezelőtti felmérés szerint a legnagyobb problémát a vágányok esetében a vizesedés miatti korrózió jelenti. A 2013 óta több szakaszon végrehajtott sínpárcsere csak rövid távon jelent megoldást, a több évtizedre szóló használhatóságot a teljes át- és újjáépítés jelentheti.

Ami az alagutakat illeti, általános a kisebb-nagyobb vízbefolyás. Az állomások esetében a vizesedési problémák az alagutakhoz való csatlakozásoknál jelentkeznek. A dokumentum alapján

a legrosszabb állapotban a Corvin negyed megálló van, egy helyen a szerkezet is megsüllyedt.

A metróvonal lelkét adó biztosítóberendezésekről a 2014-es jelentés hangsúlyozza, hogy különösebb biztonsági kockázat nem áll fenn. Problémát jelent viszont a különböző időszakokban beépített berendezések összehangolása.

Az észak–déli vonal kommunikációs berendezései több korszak gyártmányai, átlagéletkoruk 25-30 év közé tehető. A szakmai anyag megállapítása szerint váratlan meghibásodás nélkül a berendezések biztonságosan üzemelnek, de amennyiben hiba lép fel, az csak nehezen javítható.

Ha negatív szakvélemény érkezik, rögtön leállítják a metrót – jelentette ki Tarlós István. A főpolgármester azt mondta, hogy a felújítás kiviteli tervekre épülő közbeszerzési eljárásának előkészítése megkezdődött. Amennyiben a kivitelezői kiíráson a rendelkezésre álló forrásoknak megfelelő árajánlatokat tesznek, akkor a Nagyvárad tér és a Kőbánya-Kispest közötti szakasz felújítása 2017. június 15-én indul és 2018. szeptember 30-ig tart.

Az északi szakasz teljes lezárása 2017. október elsején kezdődik és 2018. szeptem­ber 30-án fejeződik be. A középső szakaszt 2018. október elsején zárják le, ott 2019. szeptember 26-ára fejeződnek be a munkálatok. A Lehel téri és a Nagyvárad téri állomások, valamint a csatlakozó pályák felújítását 2019. szeptember 27. és 2020. február 10. között végzik el.

Szerda este 6 órától Tarlós István főpolgármester lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×