Infostart.hu
eur:
376.47
usd:
319.36
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Az alaptörvény-módosításról vitáztak a parlamentben

Az alaptörvény-módosítás volt a legfőbb témája az Országgyűlés napirend-előtti felszólalásainak.

Az LMP-s Hadházy Ákos a keleti nyitás politikáját támadta, állítva, hogy Oroszország legyengült, ezért mások mellett propaganda-oldalak révén próbál feszültséget szítani az európai nemzetek között.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában maga is fontosnak nevezte, a szélsőséges csoportok megfigyelését, az ország gazdasági fejlesztéséért pedig úgy látta: észak, kelet és dél felé is jó kapcsolatokat kell kialakítani.

Rétvári Bence, a KDNP képviselőjeként előbb Molnár Gyula, a szocialisták elnökének egyik nemrég tett nyilatkozatát idézte fel - amelyben a pártelnök úgy látta, hogy 2018-ban akár meg is szűnhet az MSZP, ha nem nyer a választásokon -, majd a politikus adatokkal mutatta be, hogy 2010 óta miként emelkedtek a bérek Magyarországon.

Válaszában Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára maga is aláhúzta, hogy 3 éve folyamatosan emelkednek a fizetések, a minimálbér például több mint 10 százalékkal nőtt reálértéken.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője rámutatott, hogy több mint kétezren vesztették el otthonukat a kilakoltatási moratórium beszüntetése óta, továbbra is 4 millióan élnek létminimum alatt, a gáz pedig idén sem lesz olcsóbb a fűtési szezon előtt. A politikus szerint amíg a Fidesz és a Jobbik egy hamis kérdésen birkózik, addig a szocialisták az emberek valódi problémáira keresik a választ.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkáraként válaszában megmosolyogtatónak nevezte, hogy a szocialisták aggódnak a korrupció miatt, majd aláhúzta, hogy a kormány intézkedései nyomán kevesebb a rászoruló, mint a szocialisták időszakában.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a kvótaellenes alaptörvény-módosítás elfogadásának fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy a hazaszeretet nem köthető feltételhez, ahogy azt a Jobbik tette a letelepedési kötvények kivezetésének követelésével. Tuzson Bence arra kérte a Jobbikot, hogy ne keverje össze az alaptörvény-módosítást a letelepedési kötvények ügyével.

Vona Gábor, a Jobbik vezetője azonban aláhúzta, hogy a jobbik továbbra is csak akkor támogatja az alaptörvény-módosítást, ha sem szegény, sem gazdag migránsok nem érkezhetnek Magyarországra. A pártelnök arra kérte a fideszes képviselőket, hogy nyugodtan mocskolják tovább a Jobbikot, mert ez azt bizonyítja, hogy félnek az ellenzéki párttól.

Tuzson Bence válaszában úgy látta, hogy a Jobbikot a saját jövője aggasztja, ám - mint mondta - itt az ország sorsáról van szó, ezért arra kérte az ellenzéki pártot, hogy tegye félre saját érdekeit az alaptörvény-módosítás érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×