Infostart.hu
eur:
379.65
usd:
321.66
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Jövő héten zárul a mikrocenzus

Kedden véget ér a mikrocenzus, vagyis a kis népszámlálás, ezért akik értesítést kaptak, de még nem járt náluk az összeíró, azoktól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt kéri, érdeklődjenek a hivatal ingyenes zöld számán.

A hivatal közleménye szerint a hosszú hétvége több mint tíz százalékponttal növelte a mikrocenzus sikeres összeírásainak arányát. Míg az ünnepek előtt a kijelölt címek alig több mint háromnegyedén töltötték ki a kérdőíveket, addig szerdára már a felkért válaszadók csaknem 90 százaléka tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

Az összeírók több nyugati megyében már majdnem be is fejezték a munkát, Budapesten viszont még az utolsó napokban is jócskán lesz dolguk: a kijelölt 80 ezer háztartásnak még csak mintegy 80 százaléka válaszolt a kérdőívekre szerda estig. A főváros mindig különös eset az összeírások szempontjából, mivel sok olyan lakás van, amelyet irodaként használnak vagy bérlők laknak benne, valamint Budapesten sokkal nehezebb elérni, otthon találni az embereket - idézték a közleményben Virágh Esztert, a mikrocenzus szóvivőjét.

A mikrocenzus mintájába bekerült mintegy egymillió lakos válaszai rendkívül fontosak ahhoz, hogy a hivatal valós képet kaphasson a magyar társadalomról - írták. Ebből kiderül, hányan élnek egyedül vagy nagycsaládban, többen vagy kevesebben változtatnak ma lakóhelyet, mint korábban; vajon nőtt vagy csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők száma; milyen képesítéssel lehet ma legjobban elhelyezkedni és mivel nem; az emberek mivel elégedettek és elégedetlenek; mennyire akadályozzák az egészségi problémák a mindennapi életet; milyen körülmények között élnek a fogyatékos emberek; megtalálták-e számításaikat azok, akik külföldre költöztek - sorolták a példákat.

Ha a kijelölt címen nem találnak senkit, a számlálóbiztosok értesítőt hagynak. A KSH ebben az esetben azt kéri, hogy az értesítőn megadott elérhetőségen keressék meg a számlálóbiztost időpont-egyeztetésre vagy 06 80 200 014-es ingyenesen hívható zöld számon érdeklődjenek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×