eur:
394.82
usd:
364.76
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

Lecsengett a lakáspiaci őrület - Hetilapszemle

A Heti Válasz egy 56-os menekült szerzetessel készített interjút, aki szerint most Európába bevándorlók, és nem menekültek érkeznek. A Figyelő lakáspiaci összeállítása szerint már nem lehet akármit, akármennyiért eladni Budapesten.

A Heti Válasz Marton Bernát, Dallasban élő ciszterci szerzetessel készített interjút, aki 1956-ban másodikos gimnazista volt, amikor kitört a forradalom, így részt vett a másnap érkező szovjet tankok megállításában a XI. kerületben. A szerzetes szerint a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok nem voltak hajlandók a népre lőni, de jött az erősítés, a sok mongol katona pedig azt sem tudta, hol van, a Dunára mutatva kérdezgették: Szuez? Marton Bernát 13 hónap alatt jutott ki az Egyesült Államokba, a korábban emigrált bátyjához, később tanár, majd iskolaigazgató lett. A lapnak elmondta: felbőszíti, ha a mostani menekülthullámot az 56-oshoz hasonlítják, amelyben ő is részt vett. Úgy fogalmazott: az Európába beözönlő migránsok csupán 2-3 százaléka menekült, a többi bevándorló. A ciszterci szerzetes szerint ezek a tömegek le akarják rombolni Európa kereszténységét. Részletek a Heti Válaszban.

A Figyelő összeállítást készített a budapesti lakáspiacról, hangsúlyozva: az őrület már lecsengett, nem lehet akármilyen ingatlant akármennyiért eladni, a CSOK körüli első lelkesedés lecsillapodott. A cikk szerint a további, bár lassuló árnövekedésnek bizonyos helyeken még így is lehet tere. Az Airbnb-zés is alaposan megbolondította a piacot. A lap úgy tudja: a rövid távú, turisztikai célú hasznosításnak két hónapja elkezdtek gátat vetni a társasházak: a közgyűléssel megszavaztatják, hogy a lakások funkcióváltásához jóváhagyás kelljen. Berlinben már betiltották ezt a fajta ingatlanhasznosítást, és New York állam is arra készül, hogy megtiltsa a lakások 30 napnál rövidebb időtartamú kiadását, gyakorlatilag betiltva ezzel a turisztikai célú hasznosítást. Az Airbnb azonban beperelte az államot, így kérdéses, fenn maradhat-e ez az intézkedés. Részletek a Figyelőben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×