Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Matolcsy blöffsorozatnak nevezte a vádakat

Matolcsy György jegybankelnök légből kapott állításnak nevezte az Országgyűlés ülésén azt a sajtóhírt, hogy a bankszövetség elnökének budavári lakásában élne.

Elsőként a szocialista Bárándy Gergely kérdezte a jegybank elnökét arról, hogy sajtóhírek szerint Patai Mihály, a bankszövetség elnökének I. kerületi lakásában él.

„Mégis hogy képzeli ön, hogy egy bankvezető lakásában lakik? Nem zavarja önt, hogy egy olyan ember lakásában lakik vagy lakott, akit ellenőriznie kéne, nem gondolja, hogy ez a korrupciónak a magasiskolája?” - tette fel a kérdést az MSZP-s politikus.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke válaszában blöffsorozatnak minősítette az elhangzottakat, és úgy látta, hogy mindez illeszkedik a 2014 augusztusában ellene indult lejárató kampányba.

„Értesülve egy azóta megszűnt „bulvárszabi” nevű lap légből kapott állításáról, önök azt állították, hogy én lakom valahol, ami esetleg Patai úr tulajdona. Ez ugyanolyan légből kapott állítás” - fejtette ki Matolcsy György, majd elmondta balatonakarattyai állandó lakcímét.

Bárándy Gergely úgy fogalmazott, hogy a kormánypártok XXI. századi diktatúrát alakítottak ki, ám ez a rendszer is elbukik egyszer, vezetői pedig a börtönben vagy a morális szemétdombon végzik. Erre Matolcsy György azzal felelt, hogy még jelenlegi tartózkodási helyét sem ismertetné a képviselővel, mert a jegybank kritikusai egy korábban felépített támadó forgatókönyv szerint járnak el.

A szintén szocialista Szakács László hiányosnak találta a jegybank felügyeleti munkáját, működését pedig pazarlónak nevezte. Matolcsy György a fizetésekről azt mondta: az MNB-ben olyan fizetések vannak, amelyek pontosan tükrözik az elvégzett kitűnő munkát.

Az MSZP-s Burány Sándor mértéktelennek, erkölcstelennek és szabálytalannak nevezte a jegybank működését.

„Ön a saját barátnőjét a saját intézményénél, a saját munkahelyén olyan fizetésekért alkalmazza, amelyről a magyar munkavállaló csak álmodni tud” - emelte ki a politikus.

Az ellenzéki képviselő ezen felvetésére Matolcsy György nem reagált, a jegybanki alapítványok állampapír-vásárlására vonatkozóan pedig aláhúzta, hogy az alapítványok a másodlagos piacon vettek az Államadósság Kezelő Központ által forgalmazott papírokat, és ez nem szabálytalan.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×