Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elvehetnék a gyereket, ha a kismama nem megy el egy vizsgálatra?

A gyermekvédelmi törvény módosításával a jövőben súlyos veszélyeztetésnek minősülne, ha a szülő nem működik együtt a gyermekvédelmi jelzőrendszerrel. Az MSZP szerint a kormány verte szét a gyermekvédelmi rendszert, egy jogvédő szervezet szerint aggályos a módosítás.

A javaslatot beterjesztő fideszes Horváth László felidézte az elmúlt időszak gyermektragédiáit, és kiemelte: tervezetük szerint súlyos veszélyeztetésnek minősülne a jövőben, ha valaki nem működik együtt a gyermekvédelmi jelzőrendszer képviselőivel.

“Annak is véget szeretnénk vetni, hogy valaki elrejthesse a gyermekét, és adott esetben a maga kényének-kedvének kiszolgáltatva élhessen vissza a gyermek védtelenségével” - mondta Horváth László.

Czibere Károly, az emberi erőforrások minisztériumának államtitkára azt mondta, a módosítás után nagyobb lesz a szülők és a gyermekvédelmi szolgálatok felelőssége.

“Még egyértelműbbé teszi a szülő felelősségét és együttműködési kötelezettségét, továbbá növeli a szolgáltatók és a hatóságok beavatkozási lehetőségeit” - közölte az államtitkár.

Az MSZP szerint a kormány az elmúlt hat évben szétverte a gyermekvédelem rendszerét. Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője azt mondta, a javaslat nem orvosolja a szakellátás gondjait, ezért a szocialisták nem biztos, hogy támogatják a módosítást.

“Mindenféleképpen kell a szociális ágazatban, az ellátórendszerben rendezni a szociális dolgozóknak, a védőnőknek, a gyermekotthonokban dolgozóknak a bérét. Sok esetben azért nem működik a rendszer, mert szakemberhiány van”- fogalmazott az MSZP-s képviselő.

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet aggályosnak tartja a tervezetet. Boros Ilona, a TASZ jogásza közölte: a javaslat legnagyobb hibája az, hogy nem definiálja, mit ért együttműködés alatt.

“Ha az olyan esetek is, amikor mondjuk egy szülő lemarad egy osztályfőnöki óráról, nem megy el egy terhesgondozásra, vagy egy vizsgálatra valamilyen okból nem jut el – akár csak azért, mert nincs elég pénze ahhoz, hogy eljusson – is tekinthetők esetleg az együttműködés megtagadásának, akkor a súlyos veszélyeztetés miatt a gyermekeket akár ki is lehet emelni a családból” - hívta fel a figyelmet Boros Ilona.

Selmeczi Gabriella, a javaslat másik fideszes beterjesztője korábban az M1-en azt mondta, reméli, hogy egy hónap múlva elfogadják a módosítást, így jövő januártól elindulhat az új, szigorúbb rendszer.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×