Infostart.hu
eur:
380.87
usd:
322.07
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Trócsányi korrektnek tartja a magyar kegyelmezési eljárást

A kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságának legfőbb döntéshozó testületéhez, a nagykamarához fordul a magyar tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel és a kegyelmezési eljárással kapcsolatos strasbourgi döntés miatt - jelentette be Trócsányi László. Az igazságügyi miniszter a bíróság múlt heti, immár második elmarasztaló ítéletére reagált az InfoRádió Aréna című műsorának.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága múlt héten részint azért kifogásolta a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló, hatályos magyar jogszabályt, mert úgy véli, hogy túl hosszú idő a negyven év, amelynek el kell telnie az ítélet felülvizsgálatáig, másrészt az ilyen felülvizsgálatok eredményétől függetlenül, az eljárás nyomán a köztársasági elnök mindig szabadon mérlegelhet, hogy valóban kegyelmet ad-e az érintetteknek vagy sem.

Azt gondolom, hogy ez a kegyelmezési eljárás korrekt. Tehát az érveinket föl fogjuk sorolni és a nagykamara elé fogjuk tárni, mert szerintem ez így rendben van” - véli Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Annak kapcsán, hogy az államfő mondhatja ki a végső szót a kegyelmezésről, az igazságügyi miniszter rámutatott, hogy az eljárás része az úgynevezett kegyelmezési bizottság felállítása is, amely akár több szakértő bevonásával veheti górcső alá a korábbi ítéletet.

„Ha javaslatot tesz ez a szerv, nagyon sok esetben tesznek javaslatot a köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök akkor tagad meg valamit – ez a kinevezésekkel kapcsolatban merült föl –, ha az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná. Én azt gondolom: a kegyelmezési bizottságnak egy jól megalapozott döntését milyen alapon gondoljuk azt, hogy a köztársasági elnök nem írja alá? Ez egy vélelem” - fogalmazott az igazságügyi miniszter.

A 40 év utáni felülvizsgálatra vonatkozó kifogásra Trócsányi László a következőket mondta:

„Most 25 évet mondott a strasbourgi bíróság, ugyanakkor van olyan döntése a strasbourgi bíróságnak, amelyben 30 évet mondott, tehát ezek az éveknek a meghatározása nagyon nehéz. Most is gyakorlatilag az egész büntetési rendszerünket érinti gyakorlatilag ez a kérdéskör. Kíváncsi vagyok a nagykamara véleményére. Természetesen ugye a nagykamara véleményét majd politikai szinten is és jogi-szakmai szinten is meg fogjuk vizsgálni” - jelentette ki Trócsányi László.

Az igazságügyi tárca egy korábbi közleménye alapján az alaptörvény értelmében a tényleges életfogytiglani büntetés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki, a bírói gyakorlatban általában emberölés minősített esete miatt ítélnek valakit tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre, például ha nyereségvágyból gyilkolt, vagy gyermek volt az áldozata.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×