eur:
394.85
usd:
364.79
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

A miniszterelnök szerint sorsdöntő a vasárnapi népszavazás – a nap hírei

A klímaváltozás és népvándorlás közötti összefüggésről beszélt a köztársasági elnök. A miniszterelnök sorsdöntő népszavazásnak tartja a vasárnapi referendumot, az ellenzéki pártok többsége továbbra is bojkottra szólít fel. Törölte a menedékkérők befogadására vasárnapra kiírt referendumot a délkelet-franciaországi Allex polgármestere

A klímaváltozás és népvándorlás közötti összefüggésről beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban a köztársasági elnök. Áder János úgy fogalmazott: a migráció átfogó probléma, amely megmaradhat a következő években és évtizedekben is. Az ENSZ menekültügyi hivatalának 2015-ös jelentésére hivatkozva azt közölte: tavaly 65 millió ember volt úton a világban, egyrészt a háborúk miatt, másrészt az aszályok vagy vízhiány miatt. vélte: a problémák érinteni fogják Európát, így Magyarországot is a következő évtizedekben.

Magyarország és az Európai Unió szempontjából is sorsdöntőnek nevezte a vasárnapi népszavazást a miniszterelnök a Magyar Időkben megjelent írásában. Orbán Viktor kifejtette: Magyarország az első és egyelőre az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol megkérdezik az embereket a bevándorlásról. A kormányfő az az ellenőrizetlen menekülthullámot fenyegetésnek nevezte. Úgy fogalmazott: a bevándorlók áldozatai a helyi konfliktusoknak és annak a liberális európai politikának, amely elhitette velük, hogy ide lehet jönni.

Továbbra is a vasárnapi kvótareferendum bojkottjára kéri a választópolgárokat az ellenzéki pártok többsége. A fővárosban közösen tiltakozott az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért a vasárnapi kvótareferendum ellen. Korábban az LMP, a DK is az Együtt a voksolás bojkottjára szólított fel, mert szerintük a kabinet csak a valódi problémákról akarja elterelni a figyelmet a népszavazással. A Jobbik továbbra is a betelepítési kvóta ellen érvelt, a párt szerint a választópolgároknak el kell menniük a referendumra, de felelőtlennek nevezte a kormányt, mert megvan a kockázata annak, hogy nem lesz érvényes a népszavazás. A Liberálisok úgy vélik: a vasárnapi népszavazáson az igen szavazat az egyetlen kormányellenes tett.

A vasárnapi népszavazáson 4 millió 136 ezer 313 választópolgárnak kell érvényesen szavaznia ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen - jelentette be a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken azt is elmondta: egy érvényes és eredményes népszavazáson született döntés a jelenlegi szabályok szerint három évig hatályos. Hozzátette: sokan jelentkeztek át a fővárosba, ez lehet, hogy sorban állásokat fog okozni, főleg a XI. kerületben. A kritikus szavazókörökben a szavazatszámláló bizottság létszámát is megnövelték. Hozzátette: a külföldről levélben érkezett szavazatokat várhatóan csak csütörtök estére dolgozzák fel és akkor közölhetnek előzetes eredményt.

A bíróság döntése értelmében törölte a menedékkérők befogadására vasárnapra kiírt referendumot a délkelet-franciaországi Allex polgármestere. A népszavazást korábban azért tűzte ki a településvezető, mert a kormány a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérőt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre. Az állam helyi közigazgatási képviselete, a prefektúra fordult a bírósághoz, amely úgy ítélte meg: a sürgősségi szállások kijelölése és kialakítása nem a település, hanem az állam központi hatáskörbe tartozik, ezért érvénytelen egy erről szóló helyi népszavazás.

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint Jézust nem lehet bezárni a templom falai közé, róla beszélni a legnemesebb közügy. Gáncs Péter, a reformáció hónapját megnyitó istentiszteleten Budapesten, a Kálvin téri református templomban hangsúlyozta: nem véletlen, hogy 499 évvel ezelőtt Wittenbergben Luther Márton nem a templom szószékére, hanem a külső kapura szögezte ki 95 tételét. Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte.

Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint törvénymódosítással már a közeljövőben bekerülhet az erdőtörvénybe az ipari célú erdőtelepítés. Kis Miklós Zsolt, Somogyszobon a magánerdő-tulajdonosok éves országos találkozóján elmondta, hogy várhatóan egyéni képviselői indítványként bekerül a jelenlegi erdőtörvénybe a ma még a jogszabály által el nem ismert, de egyre nagyobb jelentőségű ipari célú erdő fogalma.

Művelődésiházépítési-programot indít a kormány. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a cél, hogy visszaadja a kisközösségeknek az együttlét, a szabadidő értelmes eltöltésének lehetőségét. Lázár János a Csongrád megyei Csanádalbertin az állami segítséggel megvalósult helyi művelődési ház átadásán elmondta, a kormány minden magyar kistelepülésnek felajánlja az együttműködést.

Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×