Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
321.09
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Fiatal családosok: el kell menni és nemmel kell szavazni

A vasárnapi kvótareferendumon való részvétel és a nemmel szavazás mellett foglalt állást a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke szombaton Budapesten, a szervezet demonstrációján.

A Ficsak Séta a családok szabadságáért címmel meghirdetett rendezvényén Király Nóra elnök, aki egyben a XI. kerület alpolgármestere (Fidesz), azt mondta: a referendum napja "sorsdöntő" alkalom, és arra biztatnak mindenkit, hogy vegyen részt rajta és szavazzon nemmel, mert a családok, a gyermekek jövőjéről van szó.

A résztvevők a belvárosi Vörösmarty téren gyülekeztek, majd onnan kék léggömbökkel a kezükben végigvonultak a Váci utcán a Fővám térig. A körülbelül százfőnyi menethez sokan gyermekeikkel együtt csatlakoztak, és plakátokat, nemzeti színű papírzászlókat, illetve a szervezet emblémájával ellátott kis lobogókat tartottak. A plakátokra olyan üzeneteket írtak, mint Gyermekeink biztonságáért, Tiszteletet a nőknek és Békében akarunk élni.

A Fővám téren a magukkal hozott lufikra üzeneteket írtak, majd elengedték azokat; az elnök megfogalmazása szerint jelképesen így küldtek üzeneteket Brüsszelnek. A lufikon elsősorban a nem szó szerepelt.

Király Nóra a Fővám téren elmondta: nem szeretnék kockáztatni a gyermekeik jövőjét, ezért is kell nemet mondani a menekültek elosztását szabályozó kvótára, vagyis a kényszerbetelepítésre.

"Nem szeretnénk félelemben élni, erőszakban élni, nem szeretnénk egy olyan Európát, amit ma minden nap látunk a híradásokba: minden napra jut egy erőszakos cselekedet, egy nők elleni erőszak, gyermekbántalmazás" - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×