Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
317.96
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

TEK: 14 terrorista utazott át Magyarországon

A Terrorelhárítási Központ (TEK) adatai szerint 14 terrorista utazott át Magyarországon 2015 nyarán-őszén, akiknek közük volt a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekményekhez - jelentette be Majoros Csaba, a TEK Felderítési Igazgatóságának alezredese.

Elmondta: a terroristák néhány napot töltöttek az országban, a TEK adatai szerint ugyanakkor az Iszlám Államnak Magyarországra telepített kiterjedt hálózata nem volt.

Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese közölte: a Rakkában kiképzett terroristák jellemzően 2-3 fős csoportokban érkeztek, s jól látható, hogy a déli kerítés felállításával és a migránshullám elterelésével a terroristák mozgása is a horvát-szlovén útvonalra terelődött át.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×