Infostart.hu
eur:
376.18
usd:
318.74
bux:
127063.95
2026. február 26. csütörtök Edina

Már szinte most is késő ellenőriztetni a kazánt

Mindenképpen a fűtési szezon kezdete előtt érdemes átnézetni szakemberrel a gázkazánt. Ez általában 8-15 ezer forint között van - mondta az InfoRádió megkeresésére a Víz-Gáz-Fűtéstechnikai Szaklap szerkesztője, Veresegyházi Béla.

A magyar háztartások jó része gázkazános-radiátoros, ahol ajánlatos évente legalább egyszer átvizsgáltatni, karbantartatni a kazánunkat – hívta fel a figyelmet a szakember.

Elmondta, hogy a karbantartás során megtisztítják a készüléket, és műszeresen beállítják.

„Ennek köszönhetően jobban fog működni a kazán, jobb lesz a hatásfoka. Ha nem tartatjuk karban a készülékünket, akár 5-10 százalékkal is rosszabb hatásfokkal üzemelhet” - indokolta.

„A karbantartás másik fontos aspektusa pedig az életvédelmi szempont: ha nyílt égésterű kazánunk van – a lakótérben, a fürdőszobában –, akkor egy karbantartatlan készülékből sokkal könnyebben visszaáramolhat a szén-monoxid, ami halálos balesetekhez vezethet” - figyelmeztetett Veresegyházi Béla.

Elmondta, hogy egy jól karbantartott kazánnál nem kell alkatrészt cserélni, főleg az első 5-6 évben. Az általános karbantartás pedig 8-10-15 ezer forintba kerül attól függően, hogy mennyi a kiszállási díj.

„Ezt az összeget pedig biztos, hogy visszanyerjük azzal, hogy javul a kazán hatásfoka” - tette hozzá a Víz-Gáz-Fűtéstechnikai Szaklap szerkesztője.

Elmondta, hogy a modern kazánokban már annyira futurisztikus a technológia, annyi elektronika van benne, hogy egy laikus nem tud hozzányúlni. Tanácsa szerint a szakember keresésekor érdemes rákeresni a hivatalos márkaszervizekre.

„Sokan abba a hibába esnek, hogy akkor hívják ki a szakembert, amikor jön a hideg, elindítják a kazánt, és érzékelik, hogy valami hiba van. Mint ahogy a fűtés is idényjellegű, a fűtésszerelők munkája is idényjellegű. Ilyenkor ősszel hirtelen mindenkinek iszonyú sok munkája lesz, ezért csak egy-két-három hetes határidőkre tudják vállalni a hibaelhárítást is, nemhogy a karbantartást” - fogalmazott Veresegyházi Béla.

„Ezért érdemes a kazánunk karbantartását inkább a fűtési idény végén – tavasszal vagy nyáron – elvégeztetni, így már felkészülten tudunk nekivágni a fűtési idénynek és az ősznek” - tanácsolta a Víz-Gáz-Fűtéstechnikai Szaklap szerkesztője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×