Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.63
bux:
131260.81
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Városrészt neveztek el Göncz Árpádról

Göncz Árpád íróról, műfordítóról, volt köztársasági elnökről neveztek el ünnepélyesen egy városrészt a főváros XIII. kerületében kedden.

Az Árpád híd pesti hídfőjénél tartott ünnepségen Tóth József (MSZP) polgármester azt mondta: az elnevezéssel a kerület Göncz Árpád szellemisége, felfogása, életútja előtt tiszteleg. A kerület vezetője szerint a környék méltó emlékhellyé válhat, mert a következő tíz év fővárosi megújulásának központi terepe lehet.

Városrészt neveztek el Göncz Árpádról

Göncz Árpádra példaként lehet tekinteni, mert egész életében a köz ügyét szolgálta, "legmagasabb méltóságában is közember maradt" - emelte ki. Hozzátette: a néhai államfőt soha nem kísértette meg a kivagyiság, hitt abban, hogy kialakulhat értelmes politikai párbeszéd, és rangot adott az államfői pozíciónak. "Szeretnénk olyanok lenni, mint ő" - összegzett.

Tóth József kitért arra is: úgy tűnik, az eredményes politika napjainkban "a gyűlöletre épül", Göncz Árpád azonban folyamatosan a nyíltszívűségre, az emberi jóérzésre és a tisztességre próbált hatni.

Kéri László politológus, a kerület díszpolgára arról beszélt, hogy Göncz Árpád 68 évesen lett köztársasági elnök, szűkebb, irodalmi, ellenzéki körökben ismerték csak, amikor az a történelmi kihívás érte, hogy "nagy ember legyen". A néhai államfő pedig fölnőtt ehhez a feladathoz, majdnem hetvenévesen "Kelet-Európa egyik legjelentősebb politikusává" vált.

Úgy értékelt: nagyon jó helyen van a városközpont, mert az újlipótvárosi kritikai értelmiségi és az angyalföldi munkás szolidaritás tradíciója találkozik ezen a helyszínen. Göncz Árpád azon kevés politikusok közé tartozik, akik e két tradíciót tudták egyesíteni - fűzte hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: az ilyen gesztusokkal, mint ez a névadó ünnepség, lesz a város része Göncz Árpád és szellemisége, "egyfajta élő lelkiismeretként". Budapest fejet hajt a rendszerváltozás folyamatában meghatározó szerepet betöltő államférfi emléke előtt - mondta, hozzátéve, talán nem ugyanúgy látják a világot minden kérdésben, de céljuk közös: jobb hellyé tenni Magyarországot.

Gulyás András, a Göncz Árpád alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta: jelképes hely a városközpont, mert a szabad magyar köztársaság első elnökének nevét viseli, akinek közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, rendíthetetlen erkölcsi tartása és szociális érzékenysége állt népszerűsége mögött. "Nem előkelő volt, hanem egyszerű és egyenes" - tette hozzá.

Az ünnepség végén a városrészt jelölő táblát és a Göncz Árpád-emlékkövet a polgármester és a néhai államfői családjának tagjai leplezték le. A megemlékezők közül többen virágokat helyeztek el az emlékkőnél.

Az eseményen részt vett mások mellett Hiszékeny Dezső (MSZP), a kerület országgyűlési képviselője, Horváth Imre (MSZP) országgyűlési képviselő, Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök, korábbi belügyminiszter, Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési képviselője, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Suchman Tamás, aki szocialista politikusként a Horn-kormány minisztere is volt.

A Göncz Árpád városközpont elnevezés a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződésének közvetlen környezetét jelöli.

Göncz Árpád tavaly ősszel, életének 94. évében hunyt el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×