Infostart.hu
eur:
381.14
usd:
322.45
bux:
128095.88
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Évek óta esély sincs arra, hogy balatoni halat együnk a Balatonnál

Évek óta esély sincs arra, hogy balatoni halat együnk a Balatonnál

Nem lehet balatoni halat kapni a Balaton parti éttermekben, sütödékben – mondta az InfoRádiónak Balassa Balázs a Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere. A helyzet megváltoztatására két javaslata is van a szövetségnek.

A 2013-as halászati törvény megtiltotta a természetes vizekben való halászatot – ezzel nagyobb teret adva a horgászturizmusnak – így a Balatonnál is – közölte Balassa Balázs.

Hangsúlyozta, hogy a Balatoni Szövetség egyetért a halászat visszaszorításával, de fontosnak tartják, hogy lehetősége legyen a vendéglátóegységeknek a Balatonból halhoz jutni.

„A törvény bevezetésekor még az az álláspont fogalmazódott meg, hogy a Balaton térségében található halastavak biztosítják majd a balatoni halat. Ám jelenleg ezek a halastavak nem biztosítanak halat a vendéglátóegységek, a halsütödék számára. Mindenképpen szükséges lenne, hogy az éttermek valamilyen formában a Balatonból tudjanak halhoz jutni” - emelte ki a Balatoni Szövetség elnöke.

Szigliget polgármestere elmondta, hogy már 2013 előtt sem kizárólag csak a Balatonból származó halat kínáltak az éttermek.

„Már akkor is előfordult az, hogy más országokból, illetve más halastavakból vásároltak alapanyagot, és készítettek ételeket.

De most már az esély sincs meg arra, hogy a Balaton térségébe látogató vendégek balatoni halat fogyasszanak”

- hangsúlyozta Balassa Balázs.

„Lehet, hogy a Kazahsztánból vagy az Ukrajnából származó halakból készült ételek olcsóbbak, de mindenképpen fontosnak tartjuk azt is, hogy legyen lehetősége a turistának, hogy balatoni halat egyen” - tudatta a szövetség elnöke.

A helyzet megváltoztatására két javaslata is van a szövetségnek.

„Az egyik az, ha a térségbeli horgászok által fogott halat az éttermek felvásárolnák, természetesen bizonyos kereteken belül” - mondta.

„A másik javaslat pedig az, ami tíz évvel ezelőtt már működött a Balaton térségében: úsztatott pontyot lehetett vásárolni. Ez azt jelenti, hogy a halastavakból kifogott pontyot a Balaton bizonyos elzárt területein – akár egy elsüllyesztett uszályban – hetekig tartották. Hihetetlen, de ennyi idő alatt teljesen megváltozik a hal íze, és teljesen átveszi a Balatonra jellemző ízhatásokat” - közölte a Balatoni Szövetség elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Magyarország az Európai Unió Bíróságán támadta meg az orosz energiaimportot 2027 végéig kivezető REPowerEU-rendeletet – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány szerint a jogszabály sérti a tagállami hatásköröket és nem megfelelő jogalapon született, az eljárástól egy és háromnegyed, két éven belül várnak ítéletet. Közben az Európai Bizottság a leválást az energiabiztonság és a diverzifikáció kulcselemeként értelmezi, és a végrehajtást a közös uniós stratégia részeként kezeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 2. 14:48
×
×
×
×