Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Átadták az Európai Polgár Díjat

Átadták az Európai Polgár Díjat pénteken Budapesten, az elismerést Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karának külügyi dékán-helyettese, a régészeti tanszék vezetője vehette át.

Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament (EP) alelnöke, aki Major Balázs kitüntetését javasolta, kifejtette: sokat dolgoztak azért, hogy méltó helyre kerüljön a díj, és fontos, hogy most a két díjazott keresztény értékeket védő, mentő munkáját együtt ismerik el.

Mint mondta, nemzetközi elismerésben, az EP kitüntetésében részesülhet Major Balázs, aki "megszállott kutató", és munkájával a magyaroknak több mint egy évtizede nagy elismerést szerez. A díj révén Európa szerte még inkább megismerhetik a nevét és a munkáját, amely egyáltalán nem hétköznapi, de azt nagy szerénységgel, áldozatkészséggel végzi - vélekedett.

Pelczné Gáll Ildikó kiemelte: remélhetőleg a kitüntetés hozzájárulhat ahhoz, hogy elismerjék azt a kiválóságot, amelyet Major Balázs és kutatócsapata képvisel.

Major Balázs a díjat átvéve kollégáinak és hallgatóinak mondott köszönetet. Úgy érzik, ha ott voltak Szíriában, amikor annyi támogatást kaptak a helyiektől, kötelességük akkor is ott maradni, amikor nehéz idők járnak az országra - mondta.

Major Balázs arabista, régész-történész, a Szíriai-Magyar Régészeti Misszió alapítója és vezetője. Szakmai munkája elismeréseképpen 2006-ban megkapta a szíriai Margat várának régészeti koncesszióját. A világ egyik legnagyobb keresztény örökségét képző keresztes lovag vár feltárását végző magyar misszió az egyedüli külföldi kutatócsoport, amely nem hagyta el Szíriát a 2011-es harcok kitörését követően sem.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő, aki Kozma Imrét felterjesztette a díjra, elmondta: fontos, hogy a mostani díjátadó biztatás legyen Európa számára, hiszen amit Imre atya létrehozott, az egy európai alkotás: "összehozta a szentet és a profánt", Magyarországot és Európát, valamint Kárpát-medencét és Európát.

Mint fogalmazott, menekülteket befogadni, amikor még áll a berlini fal, elmenni a háborús Délvidékre, kórházat alapítani a szükséges feltételek nélkül mind nagy vállalkozás, de ez csak úgy megy, ha az ember mögött ott van valaki, és Imre atya ezt megélte.

Az EP-képviselő szerint Imre atya egész életútja arról szól, hogy megpróbálja a lehetetlent, mert "van mögötte valaki, van vele valaki", és ennek nagy eredményei vannak. Ebből ma Európában és Magyarországon óriási hiány van - vélekedett.

Kozma Imre a díjat átvéve mindenkinek köszönetet mondott, aki felfigyelt az erőfeszítéseire. Mint mondta, mi magyarok mindig is európainak tartottuk magunkat, Európában élünk. "Az én Európám a kereszténységben született", értékei keresztény értékek - hangsúlyozta.

Kozma Imre római katolikus pap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója. 1989-es megalapítása óta a szeretetszolgálat kiterjedt hálózattal rendelkezik és az ország egyik legnagyobb segélyszervezetének számít: nyolcezer önkéntessel, 7 regionális szervezetben és 150 helyi csoportban végzi tevékenységét.

Az Európai Polgár Díjat idén ötvenen vehetik át. Az Európai Parlament által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.

A díjazottak a saját országukban rendezett ünnepségen kitüntetésben részesülnek, valamint meghívást kapnak az októberben Brüsszelben rendezendő díjátadóra is.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×