Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Kilép az Együttből a párt alelnöke

Pápa Levente alelnök kilép az Együtt - a Korszakváltók Pártjából és lemond minden választott tisztségéről, valamint az Együtt pártalapítványa, a Váradi András Alapítvány kuratóriumi elnöki pozíciójáról - közölte az ellenzéki párt.

Pápa Levente azzal indokolta a lépést, hogy meglátása szerint az Együtt a következő választáson valamilyen formában várhatóan újra összefog az MSZP-vel és a DK-val, egy ilyen baloldali összefogásnak viszont nem akar részese lenni.

Az ellenzéki párt szerdán távozó alelnöke azt mondta, hogy 2014-ben Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel egy centrista párt létrehozására szerződött, de az Együtt balra tolódott.

További terveiről úgy nyilatkozott: részese szeretne maradni a közéletnek, és tovább akar dolgozni a kormány megbuktatásáért, ezért nem tesz le egy centrista formáció létrehozásáról.

Ennek érdekében a következő időszakban folyamatosan tárgyalni akar más politikai szereplőkkel, akiket nem kívánt megnevezni. Azt mondta, ha a következő fél-egy évben nem sikerül létrehozniuk az általa elképzelt pártot, visszatér eredeti szakmájához, és közgazdászként folytatja.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×