eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Tágul a parkolási övezet - lapszemle

Csaknem 50 milliárd forintot fordított kommunikációra 2014 óta az állami szféra - közli a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint Róma ad több esélyt Budapestnek az olimpiai pályázaton

Csaknem 50 milliárd forintot fordított kommunikációra 2014 óta az állami szféra - közli a Népszabadság. A lap számításai szerint a legnagyobb árbevételű, a médiában rendszeresen feltűnő állami cégek a mostani kormányzati ciklus első felében 26,3 milliárd forintot különítettek el kommunikációra és rendezvényszervezésre azon a 25 milliárd forintos kereten felül, amit a kormány még tavaly különített el a kommunikációs kiadásokra.

A Magyar Idők szerint időközi önkormányzati képviselő-választásra készül Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere, mivel nem sok remény maradt a januárban nyomtalanul eltűnt Sápi Attila szocialista képviselő megkerülésére. A lap információi alapján a polgármester teljes baloldali összefogást szeretne, a DK-val már tárgyalt is, hogy legyőzze a XIV. kerület 3-as számú egyéni választókerületében a Fidesz majdani jelöltjét.

A Magyar Nemzet szerint Róma ad több esélyt Budapestnek az olimpiai pályázaton. Az olasz főváros nemrég megválasztott polgármestere ugyanis nem támogatja városa pályázatát. Arról, hogy a jelentkezők közül ki rendezheti meg 2024-ben a nyári játékokat, egy év múlva döntenek, jelenleg a – mint írják – Párizs a favorit.

Civil szervezetbe tömörülve, egységesen lépnének fel a migrációval szemben az európai romák, de az egyesület nyitott arra is, hogy Európán kívüli cigányokat is integráljon a szervezetbe - olvasható a Magyar Időkben. Lakatos Attila, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány vajda, az Európai Romák Egyesületének elnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, a szombati, miskolci alakuló ülésen a megyei cigány szervezetek mellett erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tömörülések is részt vesznek.

A Magyar Nemzet szerint a putyini rendszer szilárdságát igazolhatják a hét végi parlamenti választások Oroszországban. A hatalmi párt, az Egységes Oroszország várhatóan biztos győzelme megadhatja a törvényhozási hátteret Vlagyimir Putyin újabb, 2018 utáni elnöki ciklusához. A Kreml ezenkívül személycserék sorával igazolta a rendszer képességét a megújulásra, amelyre szükség is lesz az egyre komolyabb gazdasági, ebből következően szociális kihívások közepette.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy első fokon pert nyert az állam ellen Schönstein Sándor, aki majd két évig ártatlanul volt előzetesben édesanyja, Balla Irma megölésének vádjával. A bíróság 10 millió 367 ezer forint kártalanítást és annak kamatait ítélte meg a felperes részére, aki összesen csaknem 27 millió forintos igényt nyújtott be.

A Portfolión arról olvashatnak, hogy az európai OECD-tagországok között Magyarországon a legnagyobb a bérkülönbség a diplomások és a nem diplomások között, de a felsőoktatási végzettséggel rendelkező munkavállalók közül is a férfiakat kompenzálják a legjobban, a nők csupán a férfiak fizetésének 68 százalékát keresik átlagosan. Az OECD legfrissebb tanulmányi kiadványa szerint az oktatásra fordított közkiadások aránya továbbra a legalacsonyabbak között van hazánkban, különösen a középfokú oktatásra költünk jóval kevesebbet, mint a többi uniós tagország.

A napi.hu szerint dagad a fővárosi parkolási övezet, a józsefvárosi, úgynevezett Százados negyedben is fizetni kell a jövőben. A lépést a kerületi önkormányzat egyebek mellett azzal indokolta, hogy a józsefvárosi parkolási díjakat a szomszédos kerületekben alkalmazott díjakhoz kell igazítani, továbbá a más kerületekből való átparkolást is megnehezíti a parkolási díj bevezetése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×