Infostart.hu
eur:
379.43
usd:
322.32
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Uszodák zárnak be Budapesten

Több uszoda is bezár a következő hetekben Budapesten. A Dagály strand bezárása után a Császár-Komjádi Sportuszoda és a Hajós Alfréd uszoda felújítása is hamarosan elkezdődik.

A Dagály Strandfürdő és Uszoda vasárnaptól zárva lesz az új uszoda építése miatt. Erről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői Zrt. állapodott meg. A létesítmény zárását követően az oda járó betegeket a Paskál Gyógyfürdőbe irányítják át.

Az elmúlt napokban a kivitelező Market Építő Zrt. közölte, hogy két-három hónappal a tervezett határidő előtt elkészülhet a Dagály Úszóaréna. Ezt megerősítette Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa. „Talán ma már kijelenthető, hogy hónapokkal az eredeti határidő előtt be tudjuk fejezni és a tavasz beállta előtt tát tudjuk adni az uszodát” - mondta az Arénában.

A már eddig is zajló uszoda-felújítások komoly kihívás elé állítják a fővárosiakat. A közeljövőben ugyanis elkezdik a Császár-Komjádi Sportuszoda és a Hajós Alfréd uszoda rekonstrukcióját is – mondta Fürjes Balázs. Hozzátette: felújítják a belső medencéket, az öltözőket, a technikai létesítményeket, a gépészetet és a külső medencetereket is.

A Margitszigeten nemcsak a Hajós Alfréd uszoda felújítása, hanem az ott zajló csatornázási munkálatok is gondokat okoznak. Kemény Dénes, a magyar vízilabda szövetség elnöke szerint a felújítások komoly problémát okoznak majd az egyesületek életében.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban a Hír TV-ben arról beszélt, hogy az egészséges nemzet érdekében megfelelő létesítményekre van szükség.

A közeljövőben azonban a fővárosban jelentősen korlátozódnak az úszni vágyók választási lehetőségei. A Tüskecsarnokban található uszodát már átadták, de a létesítmény többször is zárva volt az elmúlt időszakban, így a fővárosiak azt is csak korlátozottan érhetik el, ráadásul jelentősen kiesik a Margitsziget vonzáskörzetéből.

A felújítási munkálatokról az InfoRádió korábban rendszeresen beszámolt. Többször kerestük a fenntartó Nemzeti Sportközpontokat (NSK), amelytől leginkább a létesítmények rekonstrukciójának részleteit kérdeztük. Az NSK bár interjút nem tudott biztosítani, de pár nap után rendszeresen közleményben számolt be beruházás állapotáról. A szervezet legutóbb a közbeszerzési eljárásról közölt részleteket. A NSK jelezte, hogy a munkálatok ütemezése közben figyelembe vették a sportolók felkészülését, továbbá a 2017-es vizes világbajnokság időpontját is.

Korábban Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketingigazgatója kiemelte, hogy a fővárosi fürdők és strandok képesek újabb vendégek fogadására, ha egyes budapesti létesítmények felújítás miatt zárva lesznek.

A NSK korábban közölte: dolgoznak azon is hogy a felújítás alatti pótlólagos létesítményhasználat minden érintett számára kedvező legyen, a medencék elérhetőségéről és a pontos ütemezésről a tájékoztatják a versenyzőket és a lakosságot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×