Infostart.hu
eur:
375.19
usd:
317.85
bux:
127937.77
2026. február 26. csütörtök Edina

A "jó bizalmi légkör" miatt érkezhetett több beadvány az ombudsmanhoz

Hivatala társadalmi elfogadottságával, a hivatalt övező "jó bizalmi légkörrel" magyarázta az alapvető jogok biztosa a parlamentben azt, hogy tavaly a korábbi évhez képest ötven százalékkal több beadvány érkezett hozzá.

Tavaly 8240 beadvány érkezett az alapvető jogok biztosának hivatalához – kezdte a 2015-ös tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlés előtt Székely László ombudsman.

"Tehát társadalmi elfogadottságunk, presztízsünk meglehetősen magas az én megítélésem szerint ennek a számnak az alapján, másrészt persze szomorúak is lehetünk, mert 8240 ember érezte úgy, hogy alapjogi sérelem érte" - fejtette ki.

A beadványokból azonban, mivel tavaly a kínzás és más embertelen vagy megalázó bánásmód elleni ENSZ-egyezménynek nemzeti ellenőrzésével is kibővült a hivatal feladatköre, jelentős ügyhátralék keletkezett, összesen 3686 ügy húzódott át erre az évre.

"Valószínűleg észrevették, hogy milyen erős társadalmi visszhangja van az OPCAT tevékenységünknek. A Merényi Gusztáv fővárosi kórház zárt pszichiátriai osztályán történt ellenőrzésünknek eredményeképpen megindult a felújítás a kórházban. Ugyancsak jelentős visszhangja volt a tököli fiatalkorúak börtönében, illetve a büntetés-végrehajtás központi kórházában tett látogatásunknak is" - idézte fel.

Az ombudsman hivatala 274 ajánlást fogalmazott meg, 36 esetben a címzett nem értett egyet az ajánlással, nyolcvan ügyben pedig még nem zárultak le az egyeztetések.

Rubovszky György, az országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke emlékeztette a házat, hogy tavasszal, a testület ellenszavazat nélkül fogadta el az ombudsmani beszámolót.

Vitányi István, a Fidesz vezérszónoka kiemelve az ENSZ-egyezmények nemzeti ellenőrzésének rendszerét, elégedett volt az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek munkájával.

"Az alapvető jogok biztosának hivatala, mint a jelentésben is látható megbirkózik az új feladattal és a nemzeti megelőző mechanizmus megfelelően működik" - közölte a politikus.

A 130 fős hivatal munkájával az MSZP-s Teleki László is meg volt elégedve, ám úgy látta, hogy a szervezetnek több teendője lenne, mint amennyit el tud látni, sok helyre nem tudott elérni a hivatal.

Rubovszky György, a KDNP vezérszónokaként a beadványok számának növekedését a hivatallal szembeni bizalom növekedésével indokolta, a jobbikos Gyüre Csaba szintén elismerte a hivatal erőfeszítéseit, ám hiányolta a többségi társadalom jogainak érvényesülésére vonatkozó megállapításokat.

Az ombudsmani beszámolót a következő hetekben fogadhatja el az Országgyűlés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×