Infostart.hu
eur:
380.83
usd:
322.08
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

A kormánytól várnak segítséget a viharkárokat szenvedett települések

Majdnem egymilliárd forintnyi kár keletkezett a magyar-ukrán-román hármashatár közelében fekvő magyar településeken a júniusi vihar nyomán. Az érintett önkormányzatok a kormánytól várnak segítséget.

A legtöbb kár Rozsályban keletkezett a magyar-ukrán-román hármashatár közelében fekvő magyar települések közül a júniusi vihar miatt – mondta az InfoRádiónak Sztolyka Zoltán, a település polgármestere.

"A település szinte valamennyi háza megsérült kisebb-nagyobb mértékben. A palás házak közül, ami 86 ház volt, az összesnek a tetejét szétverte a jég, a cserepes házaknál több tízezer bontott cserepet hozott már az önkormányzat, kaptunk felajánlásból és azokat próbáljuk kicserélni. Jelen pillanatban mintegy 40 ház van még fólia alatt, de emellett az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, a szociális alapszolgáltatási központ szintén fólia alatt van még."

Sztolyka Zoltán a kormány segítségében bízik. Mint mondta, a kormányhivatal felmérése alapján az érintett hét településen 902 millió forintos kár keletkezett.

A szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még tart a viharkárok felmérése – mondta az InfoRádiónak Szabó Máté, a Miskolci Önkormányzat kommunikációs osztályának vezetője.

"Ómassán például mintegy 50 méternyi utat mosott el a víz, de úgy, hogy teljesen újra kell majd azt a szakaszt burkolni és emellett több száz méter hosszan az út melletti átereszek is megrongálódtak. Egyébként Miskolcon itt az ómassai részen keletkeztek a legnagyobb károk a vihar miatt. A város mintegy 40 millió forintos pályázatot fog benyújtani az itteni károk helyreállítására. Egyébként a károk teljes becsült költsége mintegy 60 millió forint és hát mire minden ki lesz javítva, az várhatóan a jövő év."

A Miskolci Önkormányzat leginkább az ómassai út kijavításában számít a kormány segítségére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×