Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.99
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás

Munkaerőhiány alakult ki több ágazatban - a nap hírei

Mintegy 50 ezer betöltésre váró álláshely volt az első negyedévben. Befejeződött a krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó. Törökországban több mint ezer katonát menesztettek. A nap legfontosabb hírei július 31-én.

Több, adótörvényeket érintő változás lép hatályba augusztus elsejétől a júniusban elfogadott módosítások alapján. A jövőben kiküldetésnek minősül a hivatali, üzleti utazás. Sportrendezvényt kizárólag sportszervezet vagy szövetség rendezhet adómentesen. Változások lesznek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben is. A bejelentési kötelezettség azokra a szállításokra is vonatkozik, melyeknél a jármű tényleges össztömege az áruval együtt meghaladja a 3,5 tonnát.

Emelkedik augusztus elsejétől az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege. Az augusztusi teljesítmények elszámolása után októberben lesz az intézmények számláján a 150 ezerről 180 ezer forintra növelt finanszírozás. Változás lesz az is, hogy az eddig külön soron érkező béremelések beépülnek a súlyszámba, emellett belső átcsoportosítások is lesznek a különböző betegségcsoportokhoz tartozó pontértékeknél.

Mintegy 50 ezer betöltésre váró álláshely volt az idei első negyedévben, egyes ágazatokban, illetve régiókban már komoly munkaerőhiány alakult ki. A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint a betöltetlen állások aránya az információ és kommunikáció területén működő vállalkozásoknál, száma pedig a feldolgozóiparban volt a legmagasabb.

Jelentős torlódás volt hétvégén több határátkelőhelyen. A röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelő kilépő oldalán a szabadságra induló vendégmunkások rohama miatt volt fennakadás. Torlódott a személyforgalom a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson, továbbá Ausztria felé Hegyeshalomnál is az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt.

Több mint másfél millió zarándok előtt mutatta be a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó zárószentmiséjét Ferenc pápa, amelyen húsz bíboros - köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek - és több száz püspök koncelebrált. A krakkói eseményen a katolikus egyházfő bejelentette, hogy Panama lesz a következő, 2019-es Ifjúsági Világtalálkozó házigazdája.

Ankara felmondhatja a menekültválságról kötött megállapodást, ha októberig nem lép életbe a vízummentesség - mondta a török külügyminiszter egy lapinterjúban. A tárcavezető szerint a török kormány konkrét menetrendet akar látni.

Több mint ezer újabb katonát menesztettek a török biztonsági erőktől, köztük az ország államfőjének egykori tanácsadóját is a július 15-i sikertelen puccskísérletet követő megtorlás keretében. A török elnök közölte azt is: a hadsereg parancsnokai a jövőben a védelmi minisztérium alá tartoznak majd. Továbbá azt akarja, hogy a nemzeti titkosszolgálat és a vezérkar főnöke közvetlenül az államfőnek jelentsen a miniszterelnök helyett.

Megérkezett Rióba, a 31. nyári olimpia helyszínére az a 83 magyar sportoló akik szombaton indultak el Budapestről. Ezúttal két-két ökölvívó, szörföző és vívó, három-három asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, nyolc sportlövő, továbbá a két, egyformán 13 fős vízilabdacsapat és 33 úszó, valamint a teniszező Babos Tímea kelt útra.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság három tagja dönt péntekig a több mint 250 orosz sportoló riói indulásáról. A NOB végrehajtó bizottságának szombati döntése újabb akadályt jelent azoknak az orosz versenyzőknek, akik a doppingbotrány után már megkapták a rajtengedélyt sportáguk világszövetségétől. Az atlétákat és a súlyemelőket már kizárták a riói delegációból.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×