Infostart.hu
eur:
380.78
usd:
322.21
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Rétvári: a vaklicit csökkenti a gyógyszerárakat

A gyógyszerkasszában a kormány legfontosabb újítása a 2011-ben bevezetett vaklicites rendszer, amelynek eredményeként mind a költségvetés, mind a betegek kevesebbet fizetnek a készítményekért, így a nyugdíjasok terhei is csökkennek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence az M1 műsorában elmondta: a rendszer lényege, hogy a gyártóknak úgy kell árajánlatot adniuk egy bizonyos hatóanyag-tartalomra, hogy nem tudják, a konkurensek milyen árat szabtak meg. Ennek a versenynek köszönhetően már az első években tízmilliárd forintos nagyságrendben csökkentek a gyógyszerárak - tette hozzá.

Az államtitkár a nyugdíjasok helyzetének javulásáról szólva úgy fogalmazott, hogy az MSZP-hez köthető az évszázad egyik legnagyobb nyugdíjcsökkentése, az ellenzéki párt ugyanis kormányzása alatt elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP az elmúlt hat évben 21,1 százalékkal növelte a nyugdíjakat, amelyek az inflációt figyelembe véve is 8,6 százalékkal emelkedtek, így a kormány visszaadta a szocialisták által elvett juttatást - hangsúlyozta.

Másfelől, a Fidesz-KDNP a nyugdíjasok kiadásait is mérsékelte. Csökkentette a rezsit, jövőre pedig alacsonyabbá válik a tej, a tojás és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa). Ezek az intézkedések mind javítanak a nyugdíjasok helyzetén - mondta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×