eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Nem emeltek jegyárat a balatoni strandok - lapszemle

Magyarország többet tesz az unió külső határainak védelméért, mint Németország vagy Franciaország - nyilatkozta a Magyar Időknek az Európai Néppárt német frakcióvezetője. A Gyere haza, fiatal! program után elindulhat a Gyere haza vállalkozni, fiatal! is – tudta meg a Magyar Nemzet.

A budapesti 3-as metróvonal felújítása jelenleg nincs azon között a nagyprojektek között, amelyeket az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. A bizottsághoz még nem érkezett be a projekt támogatására irányuló kérelem – értesült a Népszabadság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az unió nem járulhat hozzá a költségekhez más közösségi finanszírozási forrásokból.

Magyarország többet tesz az unió külső határainak védelméért, mint Németország vagy Franciaország - nyilatkozta a Magyar Időknek az Európai Néppárt német frakcióvezetője. Manfred Weber szerint ezt is figyelembe kell venni akkor, amikor szolidaritásról és pénzről van szó a menekültek befogadásával kapcsolatban. A politikus a lap pénteki számában úgy nyilatkozott: nem ért egyet a kilátásba helyezett fejenkénti 250 ezer eurós bírsággal a befogadás elutasítása esetén, amelyet sok tagállam büntetésként értelmez. Hozzátette: kétli, hogy a javaslat európai parlamenti többséget kaphat.

Felbontotta a szerződését az egri Markhot Ferenc Oktató Kórház és Rendelőintézet igazgatója azzal a sebésszel, aki korábban a Magyar Nemzetnek nyilatkozott a kórházban uralkodó áldatlan állapotokról, például arról, hogy az intézményben nem működik a sterilizáló, és nincs meleg víz. A sebész biztos abban, hogy azért távolították el, mert beszélt a problémákról.

Az idei szezonban nem emeltek jegyárat a balatoni strandokat üzemeltető önkormányzatok, és a parkolási díjak is változatlanok maradtak az üdülőövezetekben - írja a Magyar Idők. Fonyódon és Szemesen ugyan már fizetni kell a fürdőzésért, Földváron viszont még ingyen strandolhatnak a vendégek.

A Gyere haza, fiatal! program után elindulhat a Gyere haza vállalkozni, fiatal! is – tudta meg a Magyar Nemzet. A program eddigi tapasztalatai alapján a hazatérők egy része nem munkaviszonyban tervezi biztosítani jövedelmét, hanem önfoglalkoztatóvá válna, egyéni vagy mikrovállalkozásba kezdene. Erre az igényre reagálva indulhatna el az új támogatási rendszer.

Az ország 6000 trafikja közül nagyjából két tucat trafiknak megy igazán jól a sora – állítják iparági szereplők a Népszabadságnak. A lap szerint a hipermarketekből való kitiltás után már jóformán csak a nyugati határszélen: Sopronban, Szombathelyen vannak igazán jól jövedelmező dohányboltok. Másutt a tulajdonosok egyelőre nem mernek pénzt kivenni a vállalkozásukból.

A növekvő élettartam kockázat a világ nyugdíjrendszereinek túlélését veszélyezteti. A Portfolio arról ír, hogy az Európai Bizottság adatai szerint az európaiak 2060-ra életük 31-35%-át nyugdíjban fogják tölteni, miközben a fejlett piacokon már most is 40 százalékot tesznek ki az életkorral összefüggő kiadások. És ami még elkeserítőbb: az emberek nincsenek felkészülve a várható nyugdíjrendszeri válságra, globális szinten három dolgozóból kettőnek nincs nyugdíj-megtakarítása.

Sok teendő van a magyar megújuló energiaszektorban, ha el akarjuk érni az uniós célkitűzéseket – írja a napi.hu. Jelenleg az összes magyar energiafelhasználás 10,3 százaléka a megújuló energia, amit 2020-ra az EU felé tett vállalásunk miatt legalább 13 százalékra kell felhúzni. A megújuló energia 70 százalékát a hőszektor adja, 17 százalékot a megújuló villamosenergia-termelés, míg a maradékot a közlekedési megújuló energiafelhasználás jelenti.

Minden évben számos különböző értékben ad ki érméket az MNB. Egy hónap múlva például Szent Márton születésének 1700. évfordulójára bocsátanak ki emlékérméket 10 és 2 ezer forintos névértéken – olvasható a Pénzcentrum oldalán. Ezekkel a pénzekkel akár fizethetnénk is, de nem igazán éri meg, mivel az értékük folyamatosan változik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×