Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
321.66
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Kovács Zoltán: 2018-ig egységesítik az állami informatikai rendszereket

A Magyarországon egymástól elkülönülten működő 300 informatikai szakrendszert 2018-ig összekapcsolják, ami a vállalkozások versenyképessége, a hatékonyság, és gyorsaság érdekében kulcskérdés - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára egy pénteki konferencián Budapesten.

Kovács Zoltán A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozása című országos konferenciasorozat záró rendezvényén kiemelte: a kormány elkötelezett a bürokrácia csökkentése iránt. Január óta több mint 20 konferenciát szerveztek, több mint ezer vállalkozás részvételével. A vállalkozások felvetett jogszabályi problémáit a törvényalkotó kiértékeli, ahogy a közigazgatásban dolgozóktól érkezett 1100 bürokráciát csökkentő javaslatot is - hangsúlyozta.

Magyarországon 1952 törvény van hatályban, és 301 törvényerejű rendelet, amit még kimondani is sok - fogalmazott. Rámutatott, az elmúlt fél évben 220 törvényt módosítottak, új ágazati eljárási szabályokat vezettek be, rövidültek az eljárási határidők, de még számos feladat hátra van, amelyek közül a háttérintézmények átszervezését emelte ki.

Szeleczki Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó-, és vámszakmai hatósági és felügyeleti ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta: az adóhatóság átalakítása megindult, előtérbe került a piaci szereplők versenyképességének támogatása. A közigazgatásban egyedülállónak nevezte a szereplők között kialakult párbeszédet. A már megtett intézkedésekről is visszajelzéseket vár a kormányzat, az állami szerepvállalás újraértékelése történik - húzta alá. Az adóhivatal elkötelezett a megújulás iránt, a vállalkozók támogatása kiemelt feladat - mondta.

György István, Budapest kormánymegbízottja szintén azt emelte ki, hogy a vállalkozók életének megkönnyítése érdekében a bürokrácia csökkentésének folytatódnia kell. Bejelentette, hogy központi gépjármű ügyintézési pontot terveznek nyitni a XVIII. kerületben, amely cégeket fog kiszolgálni.

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke arról beszélt, hogy a mindenkori kormányok a bürokrácia foglyai, a bürokráciát Magyarországon 30 éve kiirthatatlan daganatnak nevezte. Úgy vélte, amelyik ország nem tudja a többiekhez igazítani az állam költségét, az az ország megszűnik, kiürül az elvándorlás miatt. A teljesítménykövetelményt a versenyszférához kellene igazítani a közigazgatásban is - vélekedett.

Kovács Zoltán a felvetésre reagálva elmondta: a teljesítményarányos fizetések ügyében tettek előrelépést, júliustól új bérezési szabályok lépnek életbe a közigazgatásban.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×