Infostart.hu
eur:
376.1
usd:
318.8
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Jövőre is 2 százalékos költségvetési hiánnyal számol a pénzügyi kormányzat - a nap hírei

Az MSZP elnöke szerint a választás szabadságáról szól az úgynevezett háromigenes népszavazás. Megerősítette a péntekre tervezett figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A magyar gazdaság növekedési lendületének fenntartását és a családok előre jutásának megkönnyítését nevezte a kormányzat két fő céljának a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Bankszövetség ülése után az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban közölte: a pénzügyi kormányzat a jövő évi költségvetés előkészítésekor 2 százalék körüli hiánnyal tervez, és az állam működésével kapcsolatban azt javasolja, hogy a bevételek teljes egészében fedezzék a kiadásokat. A tárcavezető jelezte azt is, hogy a kabinet csökkenteni kívánja a készpénzforgalmat a gazdaságban. Hozzátette: az elmúlt 5 évben megduplázódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon, ami a feketegazdaság magasabb arányát jelezheti.

Ismét napirendre vette a Felvidékről 1945-ben kitelepítettek kárpótlását a magyar kormány - mondta az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Völner Pál a felvidéki kitelepítettek emléknapján hozzátette: a kormány számára nagy kihívást jelent, hogy miként lehetne a kárpótlást méltányosan megoldani. Az ügyön az Igazságügyi Minisztérium dolgozik.

Átadták az újjáépített Tiszaligeti Stadiont Szolnokon. Avató beszédében a miniszterelnök elmondta: a komplex fejlesztési program összköltsége több mint 2 milliárd forint volt, amelyből a stadion építése 1,2 milliárd forintot tett ki. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben 15 milliárd forintból fejlődött Szolnok egészségügye, és épül a Budapestet Szolnokkal összekötő négysávos autóút is.

Nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény igénylőinek száma a februári jogszabályváltozások után. Több kizáró vagy korábban nem egyértelmű jogszabály megszűnt, vagy változott - közölték pénzintézetek. Egyes várakozások szerint a bevezetett intézkedések hatására az idei évben megduplázódhat a lakásépítések száma, így országosan 8-10 ezerrel több lakás épülhet az előző évekhez képest.

Megerősítette az április 15-re tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az érdekképviselet országos választmánya ugyanakkor arra kéri az iskolákat, hogy reggel 8 és 10 óra között biztosítsák a diákok felügyeletét. Mendrey László PDSZ-elnök közölte: a figyelmeztető sztrájkot a Tanítanék mozgalom ugyanerre a napra meghirdetett polgári engedetlenségi akciójának támogatására szervezték azért, hogy a tanároknak lehetőségük legyen jogszerű módon is kifejezniük nem tetszésüket.

Franciaországban egy hónapon belül már hatodik alkalommal voltak tüntetések a kormány által meghirdetett munkajogi reform ellen. Országszerte több mint kétszáz felvonuláson tízezrek követelték a törvénytervezet visszavonását, amelynek elfogadása esetén a tiltakozók szerint növekednének az egyenlőtlenségek és a bizonytalanságok a munka világában.

Belgiumban terrorizmussal gyanúsít a szövetségi ügyészség négy embert a tegnap (pén) elfogott hatból. Az még nem bizonyított, hogy egyikük, Mohamed Abrini részt vett a márciusi brüsszeli merényletek megszervezésében. A férfi a gyanú szerint a bűntársa Salah Abdeslamnak, a novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek egyik kitervelőjének.

Salvador fővárosában rajtaütöttek a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda helyi kirendeltségén a hatóságok, és dokumentumokat, számítógépeket, adathordozókat foglaltak le. Ettől az irodától szivárgott ki az a 11,5 millió dokumentum, amely több százezer offshore cég működésébe enged betekintést.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×